Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve

2026. március 21. 13:11
A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A történet gyökerei egészen a koronavírus-járvány előtti időkig nyúlnak vissza. Ahogy Dióssy László a bemutatón felidézte, hat évvel ezelőtt éppen ugyanitt mutatta be 77 történet Dióhéjban című könyvét, ám a pandémia miatti lezárások hamar gátat szabtak a kötet hagyományos útjának. Ekkor jött az innovatív ötlet barátjától, Wéber Lászlótól, hogy ültessék mikrofon elé a könyvben szereplő veszprémieket, és indítsanak egy podcastet. Az eredetileg kényszermegoldásnak induló kezdeményezés aztán hamar sikertörténetté nőtte ki magát. Az újdonsült riporter-páros műsora mára tízezer feletti feliratkozóval és havi százezres megtekintéssel büszkélkedhet a legnagyobb videómegosztó portálon. A kezdeti vendégkört aztán hamar kibővítették a városból elszármazott, komoly karriert befutó szakemberekkel, illetve számos olyan személyiséggel, akik a maguk területén kimagaslót alkottak.

A műsorokat az a szigorú és tudatos szerkesztői elv adja, amely a kezdetektől fogva meghatározza a StúDió szellemiségét. Bár Dióssy László tizenhat éven át irányította Veszprémet polgármesterként, a politikát teljes mértékben sikerült távol tartaniuk a stúdiótól. Ahogy a bemutatón is elhangzott, ez a kezdetek óta tartott fogadalom a siker egyik legfőbb kulcsa, hiszen a fókuszban kizárólag az ember, a személyes élettörténet és a szakmai teljesítmény áll. Ez az értékrend tükröződik a most megjelent, 260 oldalas kötetben is, amely a sok beszélgetésből válogatott ki hatvannyolc interjút, egyfajta esszenciáját adva az elmúlt évek munkájának.

A 68 megkerülhetetlen ember és történeteik című könyv bemutató hangulatát a kulisszatitkok és a humoros anekdoták tették igazán ízessé. Wéber László megosztotta a közönséggel a könyv kiadásának néhány váratlan és megmosolyogtató nehézségét. A közösségi média algoritmusa például politikai hirdetésnek bélyegezte a kötetet a címben szereplő hatvannyolcas szám miatt, így a kampányt egy ideig a szám kitakarásával kellett folytatniuk. A kötet maga is rejt formabontó meglepetéseket. A szerkesztők közötti viták eredményeként a könyv gerincén és borítóján eltérő cím olvasható, a tartalomjegyzék pedig a hagyományokkal szakítva fordított ábécésorrendben halad. Ennek a csavarnak köszönhetően a Z betűs vezetéknevűek kerültek az élre, míg a bemutatón is jelen lévő Dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora zárja a névsort.

A 68 megkerülhetetlen ember és történeteik egy igazi hibrid kiadvány, amely hidat képez a nyomtatott és a digitális világ között. Minden egyes interjú végén egy QR-kód található, amelynek beolvasásával az olvasó azonnal a YouTube-ra ugorhat, és megnézheti az adott beszélgetés harmincperces videóváltozatát. Ez a megoldás huszonhét órányi mozgóképes tartalommal bővíti ki az olvasás élményét.

Hajas Bálint
Vámosi Patrik
további cikkek
Mozgalmas ősz jön a Laczkó Dezső Múzeumban – sport, ’56, szabadegyetem és advent is szerepel a programban kultúra Mozgalmas ősz jön a Laczkó Dezső Múzeumban – sport, ’56, szabadegyetem és advent is szerepel a programban Sűrű hónapok elé néz a Laczkó Dezső Múzeum. Az intézmény ősszel a Múzeumok Őszi Fesztiváljához is csatlakozik, de emellett kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, sportos és családi programokkal, könyvbemutatókkal, konferenciákkal és adventi eseményekkel is készül. A következő időszak terveiről Szanyi Brigitta múzeumigazgató beszélt a múzeum pénteki sajtótájékoztatóján. 2026. szeptember 12. 7:44 Mozaikok, lakomák és császárgyilkos gombák – római titkok Veszprém mellett kultúra Mozaikok, lakomák és császárgyilkos gombák – római titkok Veszprém mellett Hogyan élhetett a római elit közel kétezer évvel ezelőtt, mit ettek egy lakomán, és hogyan válhatott egy kedvelt gomba akár gyilkos fegyverré? A Veszprémtől alig tíz kilométerre fekvő Villa Romana Balácán jártunk, ahol Magyarország legnagyobb látogatható római kori villagazdaságát fedeztük fel. 2026. szeptember 8. 17:46 Őszi hangulat, válogatott borok és kortárs művészet: szeptember 18-án ismét jön a Veszprémi Borszalon! borszalon Őszi hangulat, válogatott borok és kortárs művészet: szeptember 18-án ismét jön a Veszprémi Borszalon! Szeptember 18-án újabb fejezetéhez érkezik a népszerű Veszprémi Borszalon a veszprémi Vár szívében, a Dubniczay-palotában. Az őszi évadnyitó sétálókóstolón a prémium borászatok, olasz proseccók, kézműves ginek, finom falatok és egy különleges kulturális tárlatvezetés garantálja a felejthetetlen estét. 2026. szeptember 9. 11:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.