Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fábián Janka Veszprémi ősz című regényét mutatták be Veszprémben

tegnap 16:03 // Forrás: Képek forrása: Porga Gyula Facebook oldala
Az 1956-os forradalom veszprémi eseményei, az egyetemisták bátorsága, a személyes sorsok és a történelem kevésbé ismert pillanatai kerültek középpontba Fábián Janka Veszprémi ősz című regényének könyvbemutatóján. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A rendezvény elején Porga Gyula, Veszprém polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd az írónővel folytatott beszélgetés során a résztvevők a kötet keletkezésének körülményeiről, történelmi hátteréről és szereplőiről is sok érdekességet tudhattak meg. A programon részletek hangzottak el a regényből, a közönség pedig kérdéseket is feltehetett az írónőnek.

A Veszprémi ősz az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulójához kapcsolódva idézi fel a veszprémi eseményeket, ezúttal a fővárosi történések helyett a vidéki forradalomra irányítva a figyelmet. A könyv a történelmi tényeket és a fikciót ötvözve mutatja be, miként élték meg a forradalom napjait a veszprémi egyetemisták, oktatók és a város lakói.

A beszélgetés moderátora, Sebestyén Erika személyes olvasmányélményeit is megosztotta a közönséggel. Felidézte, hogy Fábián Janka korábbi regényeiben is különösen megfogták a női sorsok, az egymást segítő emberi kapcsolatok és a történelmi események sodrásában helytálló szereplők történetei.

Miért éppen Veszprém?

Fábián Janka elmondta, hogy korábbi regényeiben már többször feldolgozta az 1956-os forradalom budapesti eseményeit, ezért a hetvenedik évfordulóhoz kapcsolódva mindenképpen egy vidéki helyszínt szeretett volna bemutatni. Veszprém mellett szólt a város történelmi jelentősége, valamint Brusznyai Árpád személye, aki kiemelkedő alakja az '56-os eseményeknek. 

A szerző elárulta azt a titkot is, hogy a regény már egy éve elkészült, de fontosnak tartotta, hogy a kötet az 70 éves évfordulóhoz kapcsolódva jelenjen meg.

Fiatalok a történelem sodrásában

A könyvbemutató egyik központi témája a veszprémi egyetemisták szerepe. A regény fiatal szereplőin keresztül az olvasók átélhetik a forradalom napjainak bizonytalanságát, a szabadság iránti vágyat, miközben Veszprém jól ismert helyszínein kalauzol minket végig.

A beszélgetés során szó esett azokról az oktatókról és professzorokról is, akiknek hatalmas szerepük volt az '56-os eseményekben és igyekeztek segíteni a diákokat, miközben maguk is nehéz és veszélyes helyzetekkel szembesültek. A regényben egyik központi feszültsége a fegyveres ellenállást sürgetők és a békés megoldásban bízók között alakult ki.

Fábián Janka kiemelte, hogy a szereplők különböző nézőpontjai lehetőséget adnak arra, hogy az olvasók ne csupán a történelmi eseményeket, hanem az azokat átélő emberek motivációit, félelmeit és döntéseit is jobban megértsék. 

A forradalom emlékezete és az emberi helytállás

A regény cselekménye az októberi eseményeken túl a későbbi hetekre, egészen decemberig is kitekint. Ennek fontos része a veszprémi nőtüntetés története, amely a megtorlás veszélye ellenére is a bátorság és az összetartozás jelképeként jelenik meg a kötetben.

Elmeséli, hogy miként álltak ki a nők a szabadság és az elesettek emléke mellett, valamint hogyan próbálták a fiatalok és családjaik feldolgozni a forradalom leverését követő eseményeket. Szó esett az elhurcolt egyetemisták sorsáról és azokról a segítőkről is, akik közreműködtek abban, hogy a fiatalok végül hazatérhessenek.


Fábián Janka: Veszprémi ősz

Fábián Janka a magyar történelmi és romantikus regények népszerű szerzője, aki műveiben személyes sorsokon, szerelmeken és családi történeteken keresztül idézi meg a múltat. 

A történet főszereplője, Eckert Andrea 1956 szeptemberében érkezik Budapestről Veszprémbe, hogy megkezdje tanulmányait a fiatal Vegyipari Egyetemen. Új környezet, formálódó barátságok és egy viszonzatlan szerelem várja, miközben a fővárosból érkező hírek egyre nyugtalanítóbbá válnak. Hamarosan a veszprémi egyetemisták és a város lakói is a történelem sodrásába kerülnek.

Porga Boróka
további cikkek
Sótonyi Mónika: Az aradi hősök halála a halhatatlanságot hozta el a nemzetnek kultúra Sótonyi Mónika: Az aradi hősök halála a halhatatlanságot hozta el a nemzetnek Százhetvenhét évvel ezelőtt kivégzett hőseinkre emlékezett Veszprém október 6-án, a nemzeti gyásznapon. A Török Ignác utcai emlékhelynél Sótonyi Mónika alpolgármester mondott beszédet, felhívva a figyelmet a szabadság és a hazaszeretet mindannyiunkat kötelező, örökérvényű eszméire. 2026. október 6. 21:54 Ezek a veszprémi kulturális projektek voltak az NKA top kedvezményezettjei közélet Ezek a veszprémi kulturális projektek voltak az NKA top kedvezményezettjei Miután a Nemzeti Kulturális Alap támogatásaival összefüggésben letartóztatták Hankó Balázs korábbi kulturális minisztert, aki, mint a kormany.hu-n is írják, a vád szerint összesen 17,3 milliárd forint odaítélésében valósíthatott meg hűtlen kezelést azzal, hogy „a törvényben meghatározott céloktól eltérően” használták fel az NKA vagyonát. Most a Kormány egy interaktív térképen nyilvánosságra hozta, hogy az elmúlt öt évben kik és mekkora támogatásban részesültek az NKA forrásaiból. Mutatjuk a veszprémi top kedvezményezetteket. 2026. október 2. 13:59 Gyerekek meséltek a Laczkó Dezső Múzeumban kultúra Gyerekek meséltek a Laczkó Dezső Múzeumban Második alkalommal rendeztek népmesemondó versenyt a Magyar Népmese Napján a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban. A szeptember 30-i programra több mint húsz iskolás érkezett, az alsó és felső tagozatosok mellett középiskolások is kiálltak a zsűri elé. Mindenki maga választhatta ki, melyik magyar népmesével készül. 2026. október 1. 12:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.