2023. június 10.
//
Margit névnap

Fenyőléccel ütötték munkatársaikat az építkezésen

2023. január 30. 13:36
rendőrség

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre vasárnap délután arról, hogy Felsőörsön egy építkezésen verekedés tört ki a munkások között. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy 35 és egy 37 éves külföldi állampolgár egy szóváltást követően bántalmazta munkatársát, majd a sértett kiszaladt az utcára, és összeesett.  Ezt észlelve két további munkás is segítségére sietett a bajba jutottnak, az elkövetők azonban őket is folyamatosan ütötték és rúgták.

Fotó: rendőrségFotó: rendőrség

A rendőrök a helyszínen elfogták mindkét bántalmazót, majd előállították őket a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra. A nyomozók ezután gyanúsítottként kihallgatták őket és ellenük súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást  – számolt be közösségi felületén a rendőrség.

vehir.hu

További cikkek

Közel százmillió forintot csaltak ki befektetési kölcsön ígéretével
Közel százmillió forintot csaltak ki befektetési kölcsön ígéretével
Nagyobb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt folytatott nyomozást a Veszprémi Rendőrkapitányság.
Volt mit tenniük a tűzoltóknak csütörtökön
Volt mit tenniük a tűzoltóknak csütörtökön
Tüzekhez nem, de balesetekhez és az esőzés okozta károkhoz sokszor vonultak tegnap vármegyénk tűzoltói.
Egy nap alatt elfogták az ötvenmilliós betörőt a veszprémi rendőrök
Egy nap alatt elfogták az ötvenmilliós betörőt a veszprémi rendőrök
Május végén egy dózsavárosi lakásba törtek be a betörők, ahonnan ötvenmillió forint értékben vittek el értéktárgyakat. Az esetnek több tanulsága is van, amiről szerdán sajtótájékoztató keretében számoltak be a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. Ugyanitt bemutatták azokat a tárgyakat is, amiket azóta megtaláltak a nyomozók, valamint a videófelvételt, amikor bilincsben elvezetik az egyik elkövetőt, akinek az elfogásához 24 órára volt csak szüksége a rendőröknek. Cikkünkben mi is megmutatjuk ezeket a részleteket.
Forgalommal szemben ittasan, jogsi nélkül az engedély nélkül elvitt veterán autóval
Forgalommal szemben ittasan, jogsi nélkül az engedély nélkül elvitt veterán autóval
Veterán jármű vezetőjét állították félre a balatonalmádi rendőrök a 710-esen kedd késő este, mivel korábban bejelentés érkezett arról, hogy az autó a szemközti sávba áttérve közlekedett.
A mentőállomásra kellett kihívni a tűzoltókat
A mentőállomásra kellett kihívni a tűzoltókat
Veszprém vármegyében - főleg Zirc környékén - is megdolgoztatta a tűzoltókat a szerdai eső.