Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Minden akadály elhárult

2010. május 20. 13:33 // Forrás: MTI
A csütörtökön elfogadott két törvénnyel jogilag megnyílt a lehetőség arra, hogy megalakuljon az új kormány - mondta Navracsics Tibor.

A Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján mondta azután, hogy az Országgyűlés elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatot és a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló előterjesztést. A Fidesz politikusa azt mondta: az elmúlt időszakban "mindenki számára alapélmény volt", hogy a magyar kormányzati rendszer egyre rosszabb hatásfokkal működött, ezért a Fidesz minőségileg is igyekszik javítani a központi közigazgatás működését.

Ennek egyik része az új minisztériumi struktúra, amely akkor jelenthet megoldást, ha sikerül a céljukat tekintve hasonló tárcák működését összehangolni - fejtette ki.

Hozzátette, az új struktúra lehetőséget ad arra, hogy a kormányzati munkában ne az ágazati lobbik ütközzenek egymással. A Fidesz elképzelése ugyanis az, hogy először a kormány jelölje ki a célokat, és ehhez képest határozza meg a minisztériumok és az ágazati politikák szerepét az adott célok megvalósításában.

A Fidesz politikusa kifejtette: miközben a professzionális közigazgatás működésében a hatékonyság érvényesítéséért központosítást hajtanak végre, addig a kormányzati politikai döntéshozatalban decentralizálnak, a miniszterek ugyanis sokkal nagyobb felelősséggel tartoznak majd a saját területükön belüli ügyek megoldásáért.

Felhívta a figyelmet a közigazgatási államtitkári posztok visszaállítására is, a közigazgatás pártsemleges működésére.

A leendő miniszterelnök-helyettes a jegybankkal kapcsolatos felvetésre úgy reagált: szerinte a leendő kormányfőnek - hivatalba lépése után - és a jegybankelnöknek le kell ülnie tárgyalnia arról, hogy melyikük hogyan képzeli el Magyarország jövőjét a saját szakterületén.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.