Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 21. Dániel
Veszprém
26°C
2024. július 21. Dániel
Veszprém
26°C

Sportemberek életútját ismerhetjük meg Veszprém legújabb programsorozatában

2023. február 6. 11:21
Kollégánk, Simon Dani vezetésével pénteken 18 órakor kezdetét veszi a Jutasi Köztéren az Önarckép elnevezésű beszélgetősorozat, amelynek első vendége az ötvenhétszeres magyar válogatott futsalos, az 1. FC Veszprém csapatkapitánya Tatai József lesz.

Adni valamit a veszprémieknek, ami korábban még nem volt – ezzel a céllal álmodta meg újságíró kollégánk, Simon Dani az Önarckép elnevezésű beszélgetőestet, amely a VEB 2023 Európa Kulturális Fővárosa-programsorozat keretében a Jutasi Köztéren meg is valósulhat.

Az elmúlt időszakban, illetve jelenleg is zajlanak a városban előadássorozatok, amelyek keretében gazdasági és közéleti szereplők is kibontakozhatnak. A sport e tekintetben a reflektorfény árnyékába sodródott. Az Önarckép viszont lehetőséget fog biztosítani arra, hogy a sportemberek is valódi képet festhessenek magukról, az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a hétköznapokba.

Simon Dani hangsúlyozta, az estek az egyenlőség jegyében fognak megvalósulni. A rendezvényre mindenki előtt egységesen nyitva áll az ajtó, hiszen ingyenesen látogatható. A házigazda, illetve a vendégek is társadalmi szerepvállalásként vesznek majd részt az eseményeken.

Az elmúlt fél évtizedben többször is szembesültem vele, hogy sokan szívük szerint több sporteseményre is ellátogatnának, de a drága belépők miatt ezt nem tehetik meg. Nagy örömömre szolgál, hogy hozzánk szimplán a szabadidő áldozásával is be lehet majd lépni. Utóbbit sem fogjuk túlzásba vinni: az estek 40-60 percesek lesznek, így időben haza lehet majd érni a családhoz.

A péntek esti (18.00) nyitóesemény vendége Tatai József ötvenhétszeres magyar válogatott futsalos, az 1. Futsal Club Veszprém csapatkapitánya lesz. A beszélgetés „A lakótelepről a válogatottig” elnevezést kapta, amely jól mutatja, hogy Tatai mekkora utat tett meg.

Havonta egy rendezvényt tervezünk megvalósítani a Jutasi Köztéren (Március 15. utca 2/A – a szerk.) egészen decemberig. Egyéni sportolók mellett csapatjátékosokkal és sportvezetőkek is beszélgetni fogunk. Lehetőséget biztosítunk majd arra is, hogy a jelenlévők feltehessék kérdéseiket a meghívott vendégeknek. Ígérhetem, a válaszok sem fognak elmaradni!

– zárta munkatársunk.

vehir.hu
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.