Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Erős utórengések követhetik a mostani földmozgást Törökországban

2023. február 7. 8:52 // Forrás: MTI
Akár két-három évig is tarthatnak az utórengések a hétfői, Törökországot és Szíriát sújtó földmozgás után, és nem zárható ki, hogy ezek meghaladják a 6-os erősséget - mondta Tóth László szeizmológus a köztévében.

A szakértő kifejtette: akkor nevezhető a földmozgás utórengésnek, ha ugyanannak a tektonikai lemeznek a mozgásához kapcsolható. Törökország alatt három tektonikai lemez, az afrikai, az arábiai és az anatóliai találkozik, s ezek évente néhány centiméteres sebességgel közelednek egymás felé.

 A hétfői földrengés epicentruma körülbelül 15-20 kilométeres mélységben volt; a földkéregben egy 180 kilométer hosszú és 25 kilométer mély törés keletkezett. Tóth László hangsúlyozta, hogy a tektonikai lemezek mozgása egy természetes folyamat, amely több tízmillió éve zajlik, és a következő egymillió évben is zajlani fog. 

Kérdésre elmondta azt is, hogy a szakemberek nagy pontossággal tudják meghatározni, hol várható földrengés, de azt már nem lehet előre jelezni, hogy pontosan mikor lesz. Megfelelő technológiával jelentősen lehet csökkenteni a földrengés okozta épületkárokat, igaz, a földrengésbiztos építkezés sokkal drágább, mint a hagyományos.

Mindeközben a BBC értesülései szerint kedd reggel fél kilencig már közel ötezerre nőtt a halálos áldozatok száma. A brit közszolgálati média arról ír, hogy Törökországban 3381 halálesetet igazoltak eddig, míg a szomszédos Szíriában 1509 fő hunyt el eddigi ismereteink szerint. Mivel sokakat keresnek még a romok alatt, a szám várhatóan nőni fog a következő órákban és napokban. 

Kapcsolódó cikk
Hétfő estére háromezer fölé nőtt a földrengés áldozatainak száma
Több erős földrengés is megrázta Törökországot hétfőn, estig már több mint háromezer halottról tudunk.
vehir.hu
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.