Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rendkívüli állapotot hirdettek Törökországban – Magyar segélycsapatok indulnak – Már több mint hétezren meghaltak

2023. február 7. 21:54 // Forrás: MTI
Recep Tayyip Erdogan török elnök keddi televíziós beszédében három hónapos rendkívüli állapotot hirdetett a hétfői földrengések sújtotta tíz dél- és délkelet-törökországi tartományban.

A rendkívüli állapot feljogosítja az államfőt és az általa vezetett kormányzatot, hogy a parlament nélkül hozzon intézkedéseket.  A három hónapos időtartam azt jelenti, hogy a rendkívüli állapot nem sokkal a köztársaságielnök- és parlamenti választás tervezett időpontja, május 14-e előtt ér véget, amennyiben nem hosszabbítják meg. Erdogan egyúttal katasztrófaövezetté is nyilvánította az érintett térséget.

"A legnagyobb vígaszunk, hogy több mint 8 ezer állampolgárunkat egészségben mentettük ki a romok alól" - fogalmazott. Rámutatott arra is, hogy a szakértők szerint a mostani földrengés példátlan a világon. Nemcsak a Török Köztársaság történetének, hanem a világ egy legnagyobb sorscsapásával állunk szemben.

 

A BBC számításai szerint a halálos áldozatok száma magyar idő szerint kedd este fél tízkor már a 7200-at is meghaladja. A brit közösségi média a török katasztrófavédelem és különböző szír hatósági források adataiból dolgozik, ezek szerint Törökországban 5400, Szíriában 1800 halottnál is többet azonosítottak eddig. Az áldozatok száma várhatóan tovább emelkedik a következő napokban, az idő múlásával ugyanis rohamosan csökken az esélye, hogy túlélőket találjanak a romok alatt – a fagyos éjszakák tovább rontják a túlélési esélyeket.

 

Mindeközben a déli Hatay tartomány Iskenderun körzetében a tenger szintje másfél nappal az első földrengést követően megemelkedett, és mintegy 200 méteres szélességben, bokáig érő magasságban elöntötte a part menti területeket. A török katasztrófavédelem (AFAD) kedden arról számolt be, hogy eddig 65 országból összesen 2769 szakembere csatlakozott a mentési munkálatokhoz.  Törökországban a katasztrófa sújtotta 10 déli tartományban mintegy 13,5 millióan élnek.

Az első, 7,7-es erősségű földrengés hétfőn helyi idő szerint 4 óra 17 perckor következett a dél-törökországi Kahramanmaras tartomány Pazarcik körzetében. A hajnalitól függetlenül a déli órákban egy újabb, 7,6-os magnitúdójú földmozgásról érkezett jelentés Kahramanmaras Elbistan körzetéből.

Magyar mentőcsapatok indulnak a helyszínre

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat két mozgó orvosi rendelőt állít szolgálatba Szíriában a magyar kormány támogatásával. Azóta több magyar segélyszervezet is jelezte, hogy készen állnak segítséget nyújtani a földrengés súlytotta övezetnek. 

A Magyar Vöröskereszt pénzadományokat gyűjt a Törökországot és Szíriát sújtó földrengés áldozatainak megsegítésére. Közölték, hogy kapcsolatban állnak a Török Vörösfélhold és a Szíriai Arab Vörösfélhold szervezetekkel, és az általuk megfogalmazott igényekre vonatkozóan indítják a gyűjtést. Amíg nem kapnak konkrét jelzést, addig pénzadományok fogadásával segítik a mentést és a későbbi helyreállítást. Az adománygyűjtés mellett a Magyar Vöröskereszt önkénteseiből álló H-HERO egészségügyi alakulat készenlétben várja, hogy szükség esetén csatlakozzon a mentést követő egészségügyi feladatok ellátására.

Kutató-mentő csapatot küld Törökországba a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány. Közleményükben azt írták: az egyik legnagyobb kihívás a romok alá szorult áldozatok felkutatása. A mentést tovább nehezíti a fagypont körüli időjárás, így kiemelten fontos, hogy minél előbb megtaláljanak mindenkit. A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány Kutató Mentő Alakulata ebben a munkában vesz részt 7 tagú csapatával és két nemzetközi minősítésű keresőkutyával.

Mentőcsapatot indított kedden a Katolikus Karitász a Budapest Önkéntes Mentőszervezet Egyesület és a Budapesti Tűzoltó Szövetség önkéntes tűzoltóinak közreműködésével. magyar önkéntes csapat, Gyurkó Gábor csapatvezető irányítása alatt a kora reggeli órákban indult útnak 19 emberrel, 5 gépjárművel és 2 utánfutóval a kárterületre, ahol csatlakozik török partnerszervezetekhez. Az egyheti önellátásra képes csapat városi kutató-mentő, műszaki-mentő, kötéltechnikai mentő, egészségügyi, kutyás kutatási, vezetés-irányítási feladatokat tud végezni.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csapata már meg is érkezett Törökországba, emellett a tervek szerint hamarosan újabb magyar szakemberek utaznak a földrengés sújtotta területekre, hogy segítsék a túlélők utáni kutatást - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.