Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Történelmi emlékeink védelmében

2010. május 21. 3:53
Az önkormányzati tulajdonú temetőkben számos történelmi jelentőségű sír szorul védelemre.

A kulturális bizottság minapi ülésén napirendre kerültek az önkormányzati tulajdonú temetők gondjai, a többi között a védelemre javasolt sírok is. Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója elmondta, történelmünk, őseink és emlékeink is ott vannak a temetőkben, ezeket nem szabad elhanyagolni, felújításukkal, karbantartásukkal  mindenképpen foglalkozni kell. Az önkormányzat tervei között szerepel egy olyan szakmai csoport megalakítása, amely érdemében foglakozhat temetőink törtnelmi jelentőségű sírjaival,  feledésbe merült emlékeink feltárásával.

Hegyeshalmi László tájékoztatta a bizottságot a Bakonyi Ház működéséről, amit a Művészetek Háza vett át, a Veszprém megyei közgyűlés és Veszprém Önkormányzata jóvoltából.

- Kiadásunk lesz bőven. A biztonsági rendszer működtetésének havi költsége van, a kertgondozás és takarítás is a mi feladatunk - mondta. - A látogatottság 2002-től folyamatosan csökken, ennek oka az is lehet, hogy megszűnt a buszmegálló a közelben és megváltoztak a kirándulási szokások is. Vannak terveink, szeretnénk a kertet rendbe tenni, ami egy klasszikus paraszti konyhakert lenne fűszerekkel, gyógynövényekkel. Tervezünk programokat a múzeumok éjszakájára úgyszintén, szeretnénk újra aktívvá tenni a házat - folytatta, majd beszélt a nyitvatartásról, és a belépőjegyek áráról.

Péterné Rózsa Mária a bizottság elnöke harmadik napirendi pontként a Veszprémi Angolkisasszonyok rend 150. évfordulójára tervezett eseményekről beszélt.

– Öregdiákok kerestek meg a kezdeményezéssel. Nagy ünnepség lesz, amiben természetesen a város is segít, és szeretne a saját költséggel egy emléktáblát is elhelyezni. Sok turista csak nézi a gyönyörű épületet, de nem derül ki, hogy valójában milyen épület. A programok várhatóan szeptemberben lesznek- mondta.

Ódor Eszter
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.