Ismét bebizonyosodott, hogy a jó színházi előadáshoz nem kellenek pörgő-forgó, monumentális díszletek, lélegzetelállító ruhák, speciális hangeffektek. Csupán összeszokott társulat, kiemelkedő, tehetségük legjavát megmutató színeszek és értő, pontos rendezés.
A Karinthy Színház vendégjátékát láthattuk 2010. május 16-án két alkalommal is a Petőfi Színházban. A színpadot vízszintes irányban szétosztó, tetszőlegesen ide-oda tologatható fekete falak (néhol ablakokkal) jó ötletnek bizonyulnak, de nem eléggé kihasználtak az előadásban. Jóval többfunkciósan is ki lehetett volna aknázni ennek előnyeit, rejtő szerepét, és igazából egyáltalán nem volt szép, esztétikus, szemet gyönyörködtető az, hogy a fekete falat át meg át szabdalták a fémmerevítések, osztások.
Talán modern hatást akartak elérni vele, talán csak nem gondolt a tervező arra, hogy milyen benyomást kelt(het) ez a mezei nézőben, bennem például azt, hogy mennyire szegényes ez a díszlet, nem hiszem el, hogy nem lehetett volna ízlésesebben, kifejezőbben vagy csak fémbetétek nélkül megépíteni ezeket a falakat. A díszletet leszámítva talán még a jelmezekkel volt némi gondom, mert ebben a dominánsan fekete térben talán jobban érvényesülhetett volna néhány erősebb, harsányabb színű ruha. A főszereplők, a Bennet-család indokoltan egyszerűbb, kevésbé díszes öltözéket visel, mint vagyonosabb szomszédai, de jellegtelenné válnak (főleg a hátsó sorokból), nem ragadják meg a néző figyelmét.
Oberfrank Pál és Kéri Kitty
A színészek közül kiemelkedik Kéri Kitty, Oberfrank Pál, Érsek Obádovics Mercédesz és Venczel Vera játéka. Kéri Kitty és Oberfrank magabiztosan ábrázolják a vívódó, olykor humoros, olykor komoly főszereplők jellemét. Érsek Obádovics Mercédesz finoman, szinte eszköztelenül játssza az érzékeny, naiv, senkiről rosszat fel nem tételező, fájdalmát magába fojtó legidősebb Bennet-lányt. Venczel Vera (Lady Catherine de Bourgh) pedig irányítja, szövi, időnként maga is alakítja a történet menetét, ismét bizonyítva magas színészi kvalitásait.
Jane Austen regényéből rengeteg film és színházi adaptáció is készült, a hangsúly mindegyikben inkább a mű humorosabb rétegei felé tolódott el, nyilván így szórakoztatóbb a sok szereplőt és szálat mozgató alkotás. Ez a színpadi változat (Deres Péter munkája) jól egyensúlyozik a történetmesélés és a darabban rejlő drámai jelenetek között, ám mivel az eredeti egy epikus, lassan hömpölygő alkotás, néha elveszünk az egymás után feltűnő szereplők között, és belegabalyodunk percekre az egyre sűrűsödő kapcsolathálóba.
Karinthy Márton rendezése jó tempójú, jó humorú, fölösleges gesztusoktól, párbeszédektől mentes, igényes előadás lett, a megvalósítóknak, előadóknak csak gratuláció járhat érte.
A Petőfi Színház új igazgatójának egyik első színészi bemutatkozása sikert aratott Veszprémben, reméljük, ezt a színvonalat megtartva/emelve továbbra is hasonló színpadi produkciókat tekinthetünk meg a jövőben színházunkban.
