Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Akkor lesz jó a házasság, ha mindkét fél a másik boldogságára törekszik

2023. február 19. 11:30
A vasárnapi ünnepi szentmise mellett szombaton házaspároknak szóló bállal zárult az idei Házasság hete programsorozat Veszprémben.

Az országosan tizenötödik alkalommal, a civil szervezetek és a keresztény egyház által létrehívott rendezvény 2023-ban a Szeretetbe kapaszkodva szlogenre épült, azaz arra a megtartó erőre, ami évtizedek múlva is képes összefogni a házasságot.

Veszprémben tizenegy éve működik közre a Veszprémi Érsekség Családpasztorációs munkacsoportja a rendezvény lebonyolításában, hiszen vallják, a házasság intézménye megérdemli az ünneplést.

A szombati Házasság ünnepe programon a résztvevő párokat Udvardy György veszprémi érsek köszöntötte, aki XII. Prius pápa 1942-ben a rádióüzenetként elhangzott elmélkedését olvasta fel. Ebben a pápa úgy fogalmazott, akkor lesz boldog a házasság, ha nem a saját, hanem elsősorban a másik fél boldogságát, jóllétét teszi első helyre mindkét fél. A rádióüzenetben az egyházvezető hosszan elmélkedett a nő szerepéről is a házasságban, aki lényével fényt és békét sugároz a család felé, ám természetesen elengedhetetlen, hogy minden szereplő példamutatóan élje a házasságot. A házasság ünneplése pedig azért is fontos, mert erőt ad a hétköznapokban.

Porga Gyula polgármester arról beszélt, ezeken a programokon nemcsak a házasság intézményét és a saját házasságunkat ünnepeljük, de van itt egy harmadik szereplő is, mégpedig a közösség is, amelynek szintén kijár az ünneplés. Hiszen az, hogy tizenegy éve működik ez a rendezvény, mutatja a közösség erejét, különösen egy pandémiával, válsággal terhelt időszak után és közepette, amely sok mindent megzilált. Mégis itt vagyunk, amihez a közösségen belül is szükséges mindig egy-két olyan ember, akik fáklyavivőként továbbviszik a lángot, nem hagyják, hogy kialudjon a fény, és emlékeztetnek rá bennünket, hogy a házasság egy olyan elköteleződés, amit öröm kifelé mutatni.

A köszöntök után a résztvevőket zenés irodalomi est várta, majd a SwingSwing zenekar gondoskodott a talpalávalóról.

Nyitókép: Drew Coffmann on Unsplash

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.