Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Polgármestereknek önkormányzatokról

2010. május 22. 4:16 // Forrás: megyeháza
A sport és önkormányzatok együttműködési lehetőségéről, a jövő önkormányzati elképzeléseiről tárgyaltak Veszprémben.

Országos konzultációt tartott a héten, a megyeházán, dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ), valamint a Nemzeti Sportszövetség elnöke a polgármesterekkel. A mostanihoz hasonló országos polgármesteri találkozót, konzultációt tavaly szeptemberben kezdték el. Összegyűjtötték az információkat, és a közelmúltban Gödöllőn közös nyilatkozatot állítottak össze, melyet ajánlásként eljutattak Orbán Viktor leendő miniszterelnöknek, és dr. Navracsics Tibor kijelölt miniszterelnök-helyettesnek is.

A képviselői létszámot csökkentő törvényjavaslatról dr. Gémesi György úgy emlékeztetett, hogy másfél éve erről már beszéltek,  és már tettek erre vonatkozó javaslatot a korábbi kormánynak.

Szóba kerültek a megye  és a régió vitái is. Dr. Gémesi György úgy vélekedett, a megyének kell központi szerepet vállalnia, a megye legyen a központ, de egyszerűsíteni kell a folyamatokat, az uniós pályázatokat, a jogszabályi hátteret. Ha mindez helyére kerül, akkor a leendő kormány új lendületet tud adni az ország fejlődésének.


Gémesi György

Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, a polgármesterek és önkormányzati képviselők választásáról szóló törvény kapcsán -  amely az októberi választást készíti elő - a létszámcsökkentés jelentőségét emelete ki. Példaként említette, hogy Veszprém megyében a negyven képviselő helyett tizenkilencen kapnak helyet a megyegyűlésben. A megyékben létszámarányosítás várható, életbe lép az úgynevezett minimum szabály is.


Kovács Zoltán

Utalt arra, hogy a megyei jogú városi képviselők nem lehetnek tagjai a megyei közgyűlésnek, és a megyegyűlés tagja sem lehetnek tagjai a megyei jogú városi közgyűlésnek.

Szausev Xénia

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.