Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tört, zúzott, gyújtogatott a templomban

2023. február 22. 10:32 // Forrás: rendőrség
A pápai nyomozók garázdaság miatt indítottak büntetőeljárást a 43 éves helyi nő ellen.

A rendőrség közösségi felületén számolt be arról, hogy vasárnap délután egy pápai templomhoz kellett vonulniuk, mert egy állampolgári bejelentés szerint ott valaki több mellékoltárt is megrongált és meggyújtotta az azokról letépett terítőket.  A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy az ismeretlen tettes három mellékoltárról leverte a cserepes virágokat, valamint letépte az oltárokat borító terítőket is, majd meggyújtotta azokat a padlón. 

Fotó: rendőrségFotó: rendőrség

A rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, és a 43 éves helyi lakost a helyszín közelében elfogták. A nő azonnal elismerte, hogy ő verte le a virágokat és gyújtotta meg a terítőket. Az elkövetőt a rendőrök ezután előállították, majd őrizetbe vették, és gyanúsítottként kihallgatták. A 43 éves asszony ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Pápai Rendőrkapitányságon.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.