A nő kézilabda élvonal újoncaként a bennmaradást érő kilencedik helyen végzett a Veszprém Barabás KC a néhány nappal ezelőtt lezárult idényben.
A vehir.hu az idény összegzésére kérte Barabásné Adonyi Szilvia ügyvezetőt, Gyurka János vezetőedzőt és Veszeli Juditot, az alakulat házi gólkirályát. Összeállításunk első részében a hölgyek véleményét olvashatják.
– A kilencedik hely megszerzésével elsődleges célunkat, a bennmaradást teljesítettük. Az már egy másik történet, hogy menet közben „megjött az étvágyunk”, s szerettük volna elérni a középmezőnyt, amelyről végül egyetlen ponttal maradtunk le. Összességében elégedett vagyunk az eredménnyel, Gyurka János vezetőedző és a lányok munkájával – summázta véleményét a klub ügyvezetője, aki az utánpótlás korúakról sem feledkezett meg.
– Büszkék vagyunk a megyei bajnokságot nyert ifi csapatunkra is. Kiemelt terület számunkra az utánpótlás, s nagyon szeretnénk, hogy ha néhány éven egyre több sajátnevelésű játékosunk mutatkozhatna be a felnőtt csapatban – fogalmazta meg elvárását Barabásné, majd a „nyolcadik játékos” szerepe mellett kitért a következő idény céljaira is.
– Nagyon fontos számunkra a közönségünk, akik idén is rengeteget segítettek nekünk. A cél, hogy jövőre emeljük a szurkolóink létszámát két-háromezer főre. Dolgozunk ezen, s reméljük, hogy sikerül is megvalósítani. A fő célunk pedig, hogy szép lassan, léséről-lépésre jussunk előre. Szeretnénk a következő idényben a középmezőny 7-8. helye környékén végezni.
Minden bizonnyal a szurkolókat leginkább foglalkoztató kérdés az, hogy kik alkothatják az együttes keretét a 2010/11-es évadban.
– Jelen pillanatban úgy fest, hogy heten távoznak tőlünk, s az öt biztos érkezőn kívül egy játékossal tárgyalunk még. Vezetőedzőnkkel úgy válogattuk össze az érkezőket, hogy stabilabb, erősebb együttesünk legyen. Az idei keret ugyanis hatvan százalékban az NB I/B-s játékosainkból állt, a szerzeményeink azonban rutinosabb, élvonalbeli tapasztalatokkal rendelkező kézilabdázók.
A klub vezetése a távozókat az együttes május 26-ai évzáró ünnepségén nevezi meg, míg az érkezők személyéről néhány héten belül sajtótájékoztató keretén belül fognak beszámolni.
–Annak fényében, hogy az NB I mezőnyében nálunk volt a legtöbb élvonalbeli tapasztalattal nem rendelkező újonc, jó eredmények tartom a megszerzett helyezésünket – vette át a szót Veszeli Judit.
– Az alapszakaszban szerzett 18 pontunkat szintén szép eredménynek tartom. Azt, hogy ennek ellenére sem jutottunk a középmezőnybe, kudarcként élte meg a csapat, de összességében talán reálisnak mondható a kilencedik helyünk. Negatívumnak tekintem ugyanakkor azt, hogy nem nyújtottunk egyenletesen jó teljesítményt. Még a jobb meccseinken is előfordult, hogy csak egy félidőn keresztül játszottunk jól. Hullámzó volt a csapat produkciója, s ugyanezt mondhatom el a saját játékomról is – ismerte el a gólvágó.
– Úgy érzem, hogy az új szzonben erősödni fog a csapat, s bízom benne, hogy nem a bennmaradásért, hanem az 5-8. helyért játszhatunk. Ehhez persze a kézilabda minden területén – védekezésben, támadásban, lerohanásban – javulnunk kell, s egyenletesebb teljesítményt kell nyújtanunk – fogalmazott „Veszi”, aki szintén kiemelte a drukkereket.
– A szurkolók hihetetlenül fontosak nekünk. Tisztában vagyunk vele, hogy alapvetően a mi játékunk határozza meg, hogy mennyien buzdítanak minket, ezért nekik is "tartozunk" a jó teljesítménnyel. Veszprémben nagyon szeretik a kézilabdát, nekünk pedig plusz erőt ad, hogy ha sokan szurkolnak nekünk.
Cikkünk második részét – Gyurka János elemzésével – itt olvashatja el.