Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője újságíróknak nyilatkozva elmondta: a rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy a leendő miniszterelnök által benyújtott program teljes egészében tartalmazza a választásokon általa vezetett politikai szövetség képviselte választási programot.
A szóvivő az összesen 85 oldalas kormányprogramban szereplő konkrét intézkedések között említette az adócsökkentést, az adórendszer egyszerűsítését, a munkahelyteremtést, a szociális biztonság helyreállítását, valamint az otthonteremtés, illetve a fiatalok támogatását.
A dokumentum tartalmazza a parlamentben már felolvasott nemzeti együttműködés nyilatkozatát, ismerteti a nemzeti együttműködés rendszerét, valamint öt nemzeti ügyet sorol fel: a gazdaság rendbetételét, a közbiztonság helyreállítását, az egészségügy megmentésére tett intézkedéseket, a szociális biztonság megteremtését és a demokratikus normák helyreállítását.
"A győztesnek nem igaza, hanem feladata van. A győztestől nem azt várjuk, hogy bizonygassa igazát, hanem azt, hogy tegye a dolgát" - ezzel a mottóval indul a kormányprogram előszava. Az egyes szám első személyben, Orbán Viktor által fogalmazott szöveg szerint a választók üzenete az volt, hogy "igaza a nemzeti egységnek van". Orbán Viktor a kormányprogram előszavában kifejti: az ellenzékre szükség van, a kormánynak pedig az ország háromharmadát kell képviselnie. A választóktól kapott felhatalmazásra hivatkozva a program gyökeres politikai, gazdasági és társadalmi változásokat ígér.
Az ország újjáépítésének alapja a nemzeti együttműködés rendszere lesz, egy új társadalmi szerződés - hasonlóan az Írországban, Portugáliában, Spanyolországban, Olaszországban, Finnországban válságos időkben létrejött megállapodásokhoz - olvasható a dokumentumban. A kormányprogram az új politika legfontosabb értékei közé a munkát, az otthont, a családot, az egészséget, és a rendet helyezi.