Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jubileumi közgyűlést tartott a VEAB

2023. február 28. 9:34
A Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottsága pénteken délután tartotta ötvenéves jubileumi közgyűlését.

A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, Kollár László, a szervezet vezetése nevében köszöntötte a megjelenteket, s elismerését fejezte ki a VEAB tagjainak, akik ötven éve járnak a tudomány útján, s nincs végső megérkezés, a kutatás ugyanis részeredmények sorozata. Kifejtette, a kutatói munkához nyitottságra és alázatra van szükség, függetlenül attól, milyen tudományágról beszélünk.

Brányi Mária alpolgármester a VEAB jelentőségéről beszélt, hiszen megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen annak létjogosultsága, Veszprém és térsége szellemiségének meghatározó pontja, mely hozzásegítette és segíti a várost a sikerekhez.

Padisák Judit, az MTA VEAB elnöke részletes beszámolót tartott a szervezet idei tevékenységéről, s a jövőt is felvázolta.

Ezután Abonyi János professzor, az MTA doktora, a Pannon Egyetem dékánhelyettese A mesterséges intelligencia és a tudomány – A kutatás tárgya a kutatás eszköze címmel tartott előadást. Az eseményen közreműködött a Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára, Tóth-Hraska Anna és növendéke, Király Eszter Liliom, akik fuvolajátékukkal lepték meg a közönséget.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Átírja az eurázsiai dinoszauruszok evolúciójáról alkotott eddigi elképzeléseket egy Iharkúton talált koponyalelet tudomány Átírja az eurázsiai dinoszauruszok evolúciójáról alkotott eddigi elképzeléseket egy Iharkúton talált koponyalelet Új dinoszauruszleletet fedeztek fel a Veszprém vármegyei Iharkúton, amely alapjaiban változtatja meg az eurázsiai dinoszauruszok evolúciójáról alkotott eddigi elképzeléseket. 2026. január 9. 11:37 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. 2025. december 27. 0:23 Kréta kori őshalfajt fedeztek fel a Bakonyban az ELTE és a Bécsi Egyetem kutatói közélet Kréta kori őshalfajt fedeztek fel a Bakonyban az ELTE és a Bécsi Egyetem kutatói A tudomány számára új, törőfogú őshalfajt fedezett fel a Bakonyban Szabó Márton, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Őslénytani Tanszék kutatója, a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) muzeológusa, valamint John J. Cawley, a Bécsi Egyetem kutatója - tudatta az ELTE hétfőn. 2025. december 15. 15:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.