Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 16. Valter
Veszprém
26°C
2024. július 16. Valter
Veszprém
26°C

Feltárják a lerabolt zsidó temetőt

2023. március 1. 22:28
A Szél utcai izraelita temetőben – amelyben közel ötszáz veszprémi zsidót helyeztek végső nyugalomra – az elmúlt hetekben megkezdődtek a feltárások. Dr. Wittmann Zsuzsannától, a helyi Zsidó Hitközség vezetőjétől megtudhattuk, rég várt rekonstrukció valósulhat meg az EKF jóvoltából.

A veszprémi zsidóság tragédiája napjainkig fájó pont az emlékezetünkben, hiszen az említettek anno nagyban hozzájárultak Veszprém felemelkedéséhez. Örök nyugalmukat a hosszú évek során viszont megzavarták: a Szél utcai izraelita temetőt többen is fosztogatták.

Dr. Wittmann Zsuzsanna, a Veszprémi Zsidó Hitközség elnöke felemás emlékeket idézett fel megkeresésünkre. Elmondása szerint a környéken több olyan ház is van, amelynek alapjaiba is kerültek a sírkövekből és a kerítésből, nem beszélve a rongálásokról, az emlékek meggyalázásáról.

Az említett nyughelyen 1730 és 1882 között zajlottak temetései szertartások. Rendhagyó módon, mivel a talaj sziklás adottságai nem engedtek a szokásoknak, melyek szerint például a gyermekeket, hölgyeket, férfiakat, vallási vezetőket elkülönítve kell végső nyugalomra helyezni. A feljegyzések szerint körülbelül 450 halottunk pihen a területen, a sírkövekből ugyanakkor mára mindössze 25-28 maradt fenn. Ezekből is többnek csak a darabjai találhatók a fosztogatások, rongálások miatt.

Dr. Wittmann Zsuzsanna: Nagy öröm, hogy a közeljövőben már mindenki méltó körülmények között nyugodhat majd! Dr. Wittmann Zsuzsanna: Nagy öröm, hogy a közeljövőben már mindenki méltó körülmények között nyugodhat majd!

A helyzettel a város vezetősége is tisztában volt, ezért az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program támogatásával a zsidó temetőt emlékhellyé nyilvánította. Olyan területté, amely a mindennapokban a megemlékezés meghitt szentélyévé válhat.

A városvezetőség lehetőségei szerint mindig is támogatta a múltunk megőrzését. Néhány évvel ezelőtt a büntetés-végrehajtási intézet közreműködésével egy jóvátételi programban maguk a fogvatartottak tisztították meg a területet, amelyet már akkor is benőtt a gaz. Sok család első generációja is ezen a területen nyugszik, ügyvédek, orvosok, kereskedők, rabbik és tanítók. Nagy öröm számunkra, hogy az új projektnek köszönhetően immár mindenki méltó körülmények között nyugodhat majd

– zárta dr. Wittmann Zsuzsanna.

Látogatásunkkor a temetőben már javában zajlottak a feltárások. Az emlékhely a tervek szerint a késő tavaszi, kora nyári időszakban az érdeklődők, a múltat tisztelők előtt is megnyitja majd kapuit.

Galéria
Feltárások kezdődtek a Szél utcai zsidó temetőben
Simon Dani
Domján Attila
további cikkek
Háromszáz millió forintból újult meg a Városi Stadion sportcsarnoka városfejlesztés Háromszáz millió forintból újult meg a Városi Stadion sportcsarnoka A városvezetőség és a Veszprém Pannon SE (VPSE) összefogásával, sikeres együttműködésének köszönhetően pályázat útján a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) háromszáz millió forintot biztosított a Városi Stadionban található sportcsarnok felújítására, amelynek első szakasza lezárult. 2024. március 6. 13:12 Költségvetés 2024 - az idei esztendő a veszprémiek éve lesz költségvetés Költségvetés 2024 - az idei esztendő a veszprémiek éve lesz „2024 a veszprémiek éve lesz” – hangzott el Porga Gyula polgármestertől hétfő este, amikor az ActiCity-ben bemutatta Veszprém idei költségvetésének sarokpontjait. A büdzsé 43,5 milliárd forintról szól, aminek egyharmada fejlesztésekre fog menni, valamint elindítanak több olyan programot és támogatási rendszert, amelyeket kifejezetten csak a veszprémiek vehetnek majd igénybe. Az idei költségvetés viszont nem csak 2024-ről szól, a polgármesternek ennél hosszabb távú tervei vannak. 2024. február 6. 0:49 Időugrások Veszprémben Időugrások Veszprémben A Google utcakép funkciójának segítségével készített időgépet egy fiatal videós, amiben pár perc alatt egy évtizedet ugrálhatunk az időben Veszprémben. 2023. december 21. 14:48 Befejeződött a József Attila utca felújítása, jövőre pedig több másik helyszínen folytatódik a munka útfelújítás Befejeződött a József Attila utca felújítása, jövőre pedig több másik helyszínen folytatódik a munka Befejeződött a József Attila utca felújítása, de a városban nem állnak meg az útrekonstrukciós munkák, jövőre további helyszíneken folytatják. 2023. december 18. 11:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.