2023. június 8.
//
Medárd névnap

Közel tízmilliót zsákmányolt a magát banki ügyintézőnek kiadó csaló

2023. március 7. 10:30
rendőrség
Egy 43 éves Zirc környéki  férfit hívott fel egy magát banki ügyintézőnek kiadó nő, és arról tájékoztatta, hogy cégének bankszámláján gyanús tranzakciót észleltek.

Miután a sértett közölte, hogy ezt nem ő kezdeményezte, az ügyintéző egy másik bankos kollégához kapcsolta. A „szakember” egy AnyDesk nevű alkalmazás telepítését javasolta a sértettnek, aki ezt meg is tette. Ezt követően arra kérték a sértettet, hogy a számlán levő pénz megmentése érdekében azt utalja át egy biztonsági alszámlára, amiről majd azt később vissza tudja utalni a saját számlájára. A férfi az utalásnak eleget is tett, azonban ez nem egy alszámla, hanem egy idegen cég számlája volt, így a pénzéhez többé már nem fért hozzá. Az ügyben közel 10 millió forint kár keletkezett.

 

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának ajánlásai:

• Ne adja meg bankkártya vagy online banki adatait és ne küldjön másolatot okmányairól! A banknak elég a név, születési hely és idő, esetleg lakcím. A beazonosításhoz nem kell sem a bankszámlaszám, sem pedig a bankkártyaszám megadása.
• Amennyiben rosszat sejtünk, kérdezzünk rá az „ügyintézőnél” egy korábbi tranzakcióra, hiszen ha tényleg a bank munkatársával beszélünk, akkor látnia kell az adatsorban, és tudnia kell rá válaszolni!
• A legkisebb kétség esetén is a hívást szakítsák meg, és bankkártyájuk hátoldalán található hivatalos telefonszám felhívásával ellenőrizzék a tájékoztatás valóságtartalmát! Ezen a számon, ha szükséges, a számlájához és bankkártyájához kapcsolódó tranzakciókat is azonnal letilthatja.
• Ne töltsön le semmilyen programot a telefonos ügyintéző javaslatára!
• Legyen a számítógépen és telefonon aktív, az üzeneteket, letöltéseket és a webhelyeket is ellenőrző program!
• Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává vált, kérjük haladéktalanul értesítse a rendőrséget, hívja a 112-es segélyhívó számot!

vehir.hu

További cikkek

Egy nap alatt elfogták az ötvenmilliós betörőt a veszprémi rendőrök
Egy nap alatt elfogták az ötvenmilliós betörőt a veszprémi rendőrök
Május végén egy dózsavárosi lakásba törtek be a betörők, ahonnan ötvenmillió forint értékben vittek el értéktárgyakat. Az esetnek több tanulsága is van, amiről szerdán sajtótájékoztató keretében számoltak be a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. Ugyanitt bemutatták azokat a tárgyakat is, amiket azóta megtaláltak a nyomozók, valamint a videófelvételt, amikor bilincsben elvezetik az egyik elkövetőt, akinek az elfogásához 24 órára volt csak szüksége a rendőröknek. Cikkünkben mi is megmutatjuk ezeket a részleteket.
Forgalommal szemben ittasan, jogsi nélkül az engedély nélkül elvitt veterán autóval
Forgalommal szemben ittasan, jogsi nélkül az engedély nélkül elvitt veterán autóval
Veterán jármű vezetőjét állították félre a balatonalmádi rendőrök a 710-esen kedd késő este, mivel korábban bejelentés érkezett arról, hogy az autó a szemközti sávba áttérve közlekedett.
A mentőállomásra kellett kihívni a tűzoltókat
A mentőállomásra kellett kihívni a tűzoltókat
Veszprém vármegyében - főleg Zirc környékén - is megdolgoztatta a tűzoltókat a szerdai eső.
A nyílt utcán akartak leszúrni egy férfit Ajkán
A nyílt utcán akartak leszúrni egy férfit Ajkán
Emberölés bűntettének kísérlete, rongálás vétsége és kábítószer fogyasztása miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség azzal a 38 éves férfival szemben, aki alkohol és kábítószer hatása alatt, 2022. szeptember 14-én reggel Ajkán, az utcán le akart szúrni egy ismerősével beszélgető férfit, majd a késsel kivágta a sértett és egy másik férfi gépkocsijának kerekeit – közölte az ügyészség.
Kétszer fogták el az éjszaka során az ittas sofőrt
Kétszer fogták el az éjszaka során az ittas sofőrt