Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Élménylátogatás a V-Busznál helyi gyermekeknek

2023. március 7. 16:07 // Forrás: V-Busz
Megkapták élményajándékukat a V-Busz szlogenpályázatán résztvevő veszprémi kisgyermekek.

A V-Busz telephelyén látták vendégül a cég munkatársai azokat a helyi gyermekeket, akik a tavalyi évben meghirdetett szlogenpályázaton sikeresen szerepeltek.

Elsőként a diszpécserek munkáját mutatták be, aztán a buszokat olyan formában, ahogy ritkán találkozhatnak velük az utasok. Innen a szerelőműhelybe vezetett az útjuk. A gyerekek legnagyobb örömére még be is ülhettek a buszokba, valamint a szerelőaknába is lemehettek. 

A telephelylátogatás után a Veszprém TV-be mentek, ahol a Kukkantó című műsorban rögzítették a győztes szlogeneket. 

Toldi Csongor, a Báthory István Általános Iskola 3. C osztályos tanulója írta a győztes szlogent, a csoportos vers kategóriában a Báthory István Általános Iskola 2. C osztályának közös alkotása lett az első, szintén verssel pályázott és nyert Bacchioni Robert, a szentkirályszabadjai Szent István Király Általános Iskola 5. osztályos tanulója.

vehir.hu
további cikkek
Autómentes közlekedésre ösztönöznék veszprémieket a mobilitási héten Autómentes közlekedésre ösztönöznék veszprémieket a mobilitási héten Idén is csatlakozik Veszprém az európai mobilitási héthez. Pénteken, az autómentes napon akcióval készül a V-Busz és a V-Bike. 2023. szeptember 18. 14:38 Zene és bábszínház a buszokon Zene és bábszínház a buszokon Indul a Veszprém FOLK fesztivál, ahol a hagyományos zene és tánc kerül a főszerepbe. Ebből a kavalkádból V-Busz járatai sem maradnak ki, amelyeken zenei és meglepő módon, bábszínházi előadások is lesznek. 2023. szeptember 13. 11:42 V-Busz menetrendváltozás, és ami mögötte van V-Busz V-Busz menetrendváltozás, és ami mögötte van Szeptember 1-től életbe lépett a V-Busz új menetrendje, ami összesen tizenkét járat útvonalát, vagy indulási idejét érinti, sőt, 16-ossal egy új útvonal is bekapcsolódik a veszprémi közösségi közlekedésbe. Cikkünkben Polgári István, a V-Busz Kft. ügyvezetője magyarázza el, hogy mi indokolta a változtatásokat, ezenkívül gyorstalpalót is ad a V-Busz logisztikai munkájáról.   2023. szeptember 1. 11:04 Több útvonal megváltozik és új járat is lesz a V-Busznál Több útvonal megváltozik és új járat is lesz a V-Busznál A lakosság visszajelzései alapján szeptember 1-től több helyi járatos busz útvonala és indulási ideje is megváltozik, valamint 16-os számmal új járat is forgalomba áll a lengyel piac idején. 2023. augusztus 24. 11:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.