Ma délelőtt Ghafula, a Veszprémi Állatkert 11 éves nőstény csimpánza a Csimpánzvilág külső kifutójában minden előjel nélkül megpróbálta a biztonsági vizesárkot átugrani, de annak 8 méter széles vízfelületének legmélyebb részébe esett.
Bár a gondozók rögtön észlelték a szökési kísérletet, és a megfelelő biztonsági előkészületek megtétele után azonnal megkezdték a vízből a mentést, de az időközben elsüllyedt állat életét már nem sikerült megmenteni. Az újraélesztési kísérletek sem jártak sikerrel.
Ghafula 2010. április 8-án érkezett a hollandiai Amersfoortból és időközben jól beilleszkedett csapattársai közé; a fiatal hím, Tjobbe-val nagyokat kergetőztek a mászófáikon és köteleiken, az idősebb Moritz-cal és Susie-val pedig szívesen kurkászták egymást. A játékos, kedves nőstény hamar belelopta magát az Állatkert látogatói és dolgozói szívébe egyaránt. A harmonikusan együtt élő négy fős csapat már három hete volt látható a külső kifutóban.
A veszélyes állatok kategóriájába sorolt csimpánzok az embernél hatszor erősebbek, a kifutóból való szökésüket annak hátsó oldalán egy függőleges biztonsági fal, a látogatók oldalán egy nyolc méter széles vizesárok akadályozza meg. A csimpánzok kiválóan másznak, otthonosan mozognak a talajon, de nem tudnak úszni.
A 2009-ban átadott Csimpánzvilág külső medence partját úgy alakították ki, hogy megakadályozzák a véletlen baleseteket, kapaszkodófelületeket és egy víz alatti párkányt alakítottak ki. A biztonsági meder szélessége és a mélysége úgy épült, hogy az minden körülmények között megakadályozza az állatok kijutását.