Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ács képzőközpontot adtak át Nagyvázsonyban

2023. március 17. 16:09 // Forrás: MTI
Ács képzőközpontot adtak át Nagyvázsonyban. Az elméleti és gyakorlati képzést is biztosító intézményben fiatalok és felnőttek is elsajátíthatják az építészeti szakma fogásait - közölte a pénteki megnyitóünnepségen az intézmény alapító igazgatója.

Piltman Miklós elmondta, hogy egy év alatt épült meg a jelenleg 26 tanulót oktató, 563 négyzetméteres képzőközpont mintegy 240 millió forintból, melyből 146 millió forint állami támogatás.

Fotó: MTI/Vasvári TamásFotó: MTI/Vasvári Tamás

Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter az egész régió sikerének nevezte a képzőközpont létrejöttét, amelynek küldetése, hogy megtörténhessen a generációváltás a szakmában. Örvendetesnek nevezte, hogy olyan vállalkozók dolgoznak a térségben, akiknek nem csupán a magánjavak gyarapítása számít, hanem a közjót is szem előtt tartják, így valósulhatott meg a képzőközpont. Mint mondta, az állami támogatás mellett szükség volt ehhez az önkormányzat által biztosított segítő keretre valamint azokra a fiatalokra is, akik fogékonyak a szakma iránt.

Fotó: MTI/Vasvári TamásFotó: MTI/Vasvári Tamás

Pölöskei Gáborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a 2019-ben született szakképzési törvény nyomán megújulhat az ágazat, ehhez azonban a vállalkozók akarata elengedhetetlen. A törvény jó keretet ad a változtatáshoz, melynek során az elavultat felváltja az újszerű, korszerű tartalom. Mint mondta, az ágazati képzőközpontok által erősödik a duális képzés, fontos változásnak nevezte, hogy a tanulók munkaszerződéssel dolgoznak a vállalatnál a képzés égisze alatt.

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 'A város nem ház, hanem ember' – Alföldi György Veszprém belvárosáról és a város jövőjéről kultúra 'A város nem ház, hanem ember' – Alföldi György Veszprém belvárosáról és a város jövőjéről Veszprém jó helyzetben van, de a város jövőjét nem elsősorban új épületekben és látványberuházásokban kell keresni. Dr. Alföldi György építész, urbanista szerint fontosabb kérdés, hogyan használja a város azt, amije már megvan, hogyan vonja be a veszprémieket a döntésekbe, és képes-e olyan belvárost kialakítani, ahol az emberek nemcsak áthaladnak, hanem szívesen maradnak is. A Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke a Pro Bono Veszprémért Egyesület rendezvényén beszélt Veszprém adottságairól, modern építészeti örökségéről, a belvárosi kereskedelemről, a lakhatásról és a városfejlesztés új lehetőségeiről. ma 12:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.