Az elmúlt hét belpolitikai történéseit nagymértékben meghatározta, hogy az újonnan megalakult parlament gyorsított „üzemmódban” kezdet meg működését. Annak ellenére, hogy az új kormány megalakulása csak jövő szombatra várható, a kormánytöbbség többek között benyújtotta az állampolgársági törvény, a büntető törvénykönyv, és a családi támogatásokról szóló törvények módosítását célzó indítványait. A felsorolt kezdeményezések mellett az Országgyűlés név szerinti szavazással elfogadta az alkotmány módosításáról szóló, kétharmados többséget igénylő törvényjavaslatot, amely a parlament létszámát legfeljebb kétszáz főben maximálja, ezen túl pedig a nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletére további, legfeljebb tizenhárom országgyűlési képviselő választható. Az új alkotmány nevesíti a miniszterelnök-helyettes intézményét is.
dr. Kaiser Tamás docens
A jelenleg 386 fős parlament 200 főre zsugorításához azonban meg kell változtatni a választási törvényt is. Erről azonban a kormánytöbbség egyelőre csak egy „vitaindító javaslatot” tett, amelyről paritásos bizottságban, az ellenzéket bevonva kell dönteni legkésőbb 2011. június végéig. Ebből az is következik, hogy 2014-ben már egy 198 + 13 képviselőből álló egykamarás parlament alakulna. Mielőtt megvizsgálnánk a tervezett változtatások lényeges elemeit, érdemes röviden felidézni a választások demokráciában betöltött szerepét, valamint a választási rendszer, a politikai érdekek, a tradíciók, és a gyakorlati megfontolások viszonyrendszerét.
A modern demokráciákban a választás többek között a versengő többpártrendszer működésének, népszuverenitás közvetett érvényesülésének, a politikai elit kiválasztásának és megítélésének az alternatívák felmutatásának, összességében pedig a hatalomváltás békés formájának szükséges, de nem elégséges feltétele. Az elemzések azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy a választási szabályok – lévén, politikusok alkotják azokat – soha nem lehetnek semlegesek, más szóval a választási rendszer módosítása elválaszthatatlan az aktuális politikai érdekek és stratégiák logikájától.
Ezt a FIDESZ, illetve az MSZP által benyújtott javaslatok értékelésekor sem lehet figyelmen kívül hagyni, azonban két további, a választási rendszer funkciójából következő körülmény fontosságára hívnám fel a figyelmet. Egyrészt a választások létrehozzák („konstituálják”) a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget (és persze a kontrollképes ellenzéket), a mandátumok megoszlása pedig kifejezésre juttatja a politikai értékek aktuális strukturálódását. Ez azonban, csak az érem egyik, a választási szabályokat és eljárásokat mutató oldala, másfelől legalább olyan fontos, hogy a parlamenti többség jelentsen kormányzóképességet is, továbbá – a rendszerváltás óta változatlan közmegegyezés alapján – a politikai értékek kifejeződésében fontos szerepet kell juttatni az arányos képviselet szempontjainak.
Mindezek alapján lássuk, melyek a legfontosabb változások!
1. Az új rendszer szerint mandátumot változatlanul egyéni választókerületből vagy listáról (de már csak országosról) lehetne szerezni, az egyéni és listás ágak aránya sem változna. Továbbra is 750 ajánlószelvényt („kopogtatócédulát”) kellene összegyűjteni a jelölteknek, ám mivel átszabnák a választókörzeteket – a mostani 176 helyett 90 jönne létre - már jóval kevesebb támogatás is elég lenne a pártoknak a listaállításhoz. A mandátumszerzéshez elegendő lenne a relatív többség (50%+1) megszerzése, második fordulót csak akkor kellene tartani, ha az első forduló érvénytelen, vagy az élen szavazategyenlőség alakulna ki. A relatív többség azt jelenti, hogy megszűnnének a két forduló közötti visszalépések, a politikai erők közötti alkudozás és szövetségkötés logikusan már az első forduló előtt lezajlana. Ez a helyzet leginkább a kis pártokat állítja komoly dilemmák elé. Egyrészt a listaállítás érdekében könnyebben összegyűjthető ajánlószelvények és a töredékszavazatok miatt ők az önálló indulásban lennének érdekeltek, másrészt viszont az első forduló előtt – amikor legfeljebb közvélemény kutatásokra lehet alapozni az egyéni körzetek eredményére vonatkozóan – nyilvánvalóan kevésbé tudják a helyzetből fakadó pozícionális előnyöket („a zsarolási potenciál”) kihasználni. Mindez a jövőre nézve elméletileg azt jelenti, hogy az a párt számíthat sikerre a választásokon, amelyik leginkább képes a szavazatokat koncentrálni, praktikusan a hozzá közel álló politikai erőkkel kötött, potenciálisan kormányzóképességet eredményező választási szövetség formájában.
2. A területi (megyei) listák megszűnnének, helyettük az ország minden területén ugyanarra az országos listára lehetne szavazni, így összesen 90 mandátum szerezhető. A listaállításhoz arra lenne szükség, hogy az egyéni választókerületek több mint egynegyedében (de legalább 23-ban) legyen elfogadott jelöltje az adott pártnak. Ez a lépés nem feltétlenül a FIDESZ érdekeit szolgálja, mivel a megyei listák a jelenlegi rendszer szerint a mindenkori győztest erősítenék. Ezt az is mutatja, hogy idén a FIDESZ 52,73%-os listás támogatottsággal a területi mandátumok 59, 59%-ára tett szert, illetve ha az áprilisi választást a szóban forgó törvényjavaslat alapján bonyolították volna le, a győztesek mandátumaránya 65,66% lett volna, azaz nem szereztek volna kétharmados többséget.
A megyei listák megszűnése a területi képviselet elvét sem veszélyezteti. A megyei listáról bejutott képviselők eddig sem elsősorban területi érdekeket jelenítettek meg, a francia gyökerű „mandátumhalmozás” magyar változata pedig lehetővé teszi, hogy a megerősödő megyei közgyűlési tagok egyúttal parlamenti képviselők is legyenek. Problémát az jelenthet inkább, hogy az egyéni választókerületben mandátumot szerzett képviselők mennyiben lesznek képesek átlagosan mintegy 90 ezer választópolgár érdekeit képviselni (jelenleg a választókerületeket átlagban mintegy 60 ezer választó alkotja, de e mögött égbekiáltó aránytalanságok húzódnak meg).
3. A maradék 30 helyet kompenzációs listáról osztanák szét. Itt az egyéni választókerületekben keletkezett töredékszavazatok arányában szerezhetnének a pártok mandátumokat azok, akiket a választást követően a pártok megneveznek a mandátumot még nem szerzett jelöltjeik közül. Újdonságként a bejegyzett hazai kisebbségek számára is adott a lehetőség, hogy kedvezményesen (minimum 5 egyéni jelölttel) országos listát állíthassanak. Ha a leadott szavazatok alapján mandátumot nyernek, azt a külön erre a célra létrehozott maximum 13 helyből kaphatják meg.
Mindent összevetve, a reform javaslat úgy csökkentené a parlament létszámát, hogy nem változtat az arányos-listás választási rendszeren, azt lényegében egyfordulóssá alakítva leszorítja a kampányköltségeket, mindeközben megoldást nyújt a kisebbségek parlamenti képviseletére. Az elemzés kiindulópontjaként megjelölt szempontok fényében pedig az látszik, hogy a FIDESZ javaslata igen nagyvonalú, a kétharmados felhatalmazás birtokában sem kívánja a magyar választási rendszert az angolszász típusú, a hazai tradícióktól idegen többségi rendszer irányába elmozdítani, ahol „a győztes mindent visz”. Sőt, a kis pártok jelölt-és listaállításának könnyítésével még arányosabbá is válhat a mandátumeloszlás. Ez azonban nem vonná maga után a parlamenti pártok elaprózódását, ennek következtében túl széles, a kormányzóképességet gyengítő koalíciókötések kényszerét, miután az 5%-os parlamenti küszöb megmaradna.
