Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kalandra fel!

2010. május 26. 1:23
A Veszprémi Petőfi Színház vasárnap gyereknapi rendezvényt tart a teátrumban és az intézmény előtt.

Kicsiket és nagyokat egyaránt vár vasárnap délelőtt tíz és délután négy óra között a Petőfi Színház gyereknapi műsorára. 10 órakor a színház nagy színpadán Kéri Kitty Kalandra fel! Című Föld körüli utazására kerül sor.

Ezután negyed tizenkettőkor a korábban meghirdetett gyermekrajz-verseny eredményhirdetése következik. Eközben a színház előtti téren kézműves foglalkozások, arcfestés, jelmezes fotózás, és sok más programmal várják az érdeklődőket. Haribo-stand, Kabóca játéktér és foglalkoztatók szórakoztatják az ide látogatókat, valamint bemutatót tart a tűzoltóság és a rendőrség is.

A Petőfi Színház művészeinek a közreműködésével mesés vetélkedőn is részt vehetnek a gyerekek. A népi kultúrát bemutató táncház délben kezdődik el, majd egy órától Laczkfi János, József Attila-díjas költő tart felolvasást és ekkor lesz a gyermekverspályázat eredményhirdetése is. Délután fél kettőkor a Veszprémi Petőfi Színház gyermeknapi műsorát tekinthetik meg az érdeklődők Oberfrank Pál, Kéri Kitty, Halas Adelaida, Terescsik Eszter, Dominek Anna, Módri Györgyi, Keresztes Gábor és Szeles József közreműködésével. A délelőtti mesevetélkedő eredményhirdetése pedig fél háromkor lesz.

Gombás Gabriella

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.