2023. június 9.
//
Félix névnap

Ismét támadtak az unokázós csalók

2023. március 23. 11:30
rendőrség
A napokban egy 69 éves balatonfüredi férfit hívott fel egy ismeretlen személy, aki ügyvédként mutatkozott be.

Elmondta, hogy a fiát egy súlyos bűncselekmény miatt a pozsonyi rendőrök fogva tartják, és onnan csak egy nagyobb összegű óvadék ellenében tudja kihozni. Egy jelentős összegű euró utalását próbált elérni, azonban a sértett visszahívást kért, hogy átgondolja, mitévő legyen. Ezután a sértett – korábban már sokszor hangoztatott tanácsainkat megfogadva - megpróbálta elérni fiát, aki ugyan azonnal nem vette fel a telefont, de később visszahívta, és megnyugtatta, hogy nincs semmilyen rendőrségi ügye. Az utalásra ezért már nem került sor – számolt be a megnyugtatóan zárult történetről közösségi felületén a rendőrség.

 

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának tanácsai:  

• Ha ilyen telefonhívást kap, járjon utána, hogy valóban baj van-e! Tegye le a telefont, majd hívja hozzátartozóját!
• Tegyen fel személyes ellenőrző kérdéseket: „Hogy hívják Önt? Mikor született? Honnan ismer? Ki adta meg a telefonszámomat?”
• Ne hagyja, hogy sürgessék, próbáljon nyugodt maradni! 
• Hivatalos személy nem kér pénzt telefonon keresztül! 
• Ne adja meg személyes és bankkártya adatait semmilyen körülmények között!
• Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívószámot!

vehir.hu

További cikkek

Egy nap alatt elfogták az ötvenmilliós betörőt a veszprémi rendőrök
Egy nap alatt elfogták az ötvenmilliós betörőt a veszprémi rendőrök
Május végén egy dózsavárosi lakásba törtek be a betörők, ahonnan ötvenmillió forint értékben vittek el értéktárgyakat. Az esetnek több tanulsága is van, amiről szerdán sajtótájékoztató keretében számoltak be a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. Ugyanitt bemutatták azokat a tárgyakat is, amiket azóta megtaláltak a nyomozók, valamint a videófelvételt, amikor bilincsben elvezetik az egyik elkövetőt, akinek az elfogásához 24 órára volt csak szüksége a rendőröknek. Cikkünkben mi is megmutatjuk ezeket a részleteket.
Forgalommal szemben ittasan, jogsi nélkül az engedély nélkül elvitt veterán autóval
Forgalommal szemben ittasan, jogsi nélkül az engedély nélkül elvitt veterán autóval
Veterán jármű vezetőjét állították félre a balatonalmádi rendőrök a 710-esen kedd késő este, mivel korábban bejelentés érkezett arról, hogy az autó a szemközti sávba áttérve közlekedett.
A mentőállomásra kellett kihívni a tűzoltókat
A mentőállomásra kellett kihívni a tűzoltókat
Veszprém vármegyében - főleg Zirc környékén - is megdolgoztatta a tűzoltókat a szerdai eső.
A nyílt utcán akartak leszúrni egy férfit Ajkán
A nyílt utcán akartak leszúrni egy férfit Ajkán
Emberölés bűntettének kísérlete, rongálás vétsége és kábítószer fogyasztása miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség azzal a 38 éves férfival szemben, aki alkohol és kábítószer hatása alatt, 2022. szeptember 14-én reggel Ajkán, az utcán le akart szúrni egy ismerősével beszélgető férfit, majd a késsel kivágta a sértett és egy másik férfi gépkocsijának kerekeit – közölte az ügyészség.
Kétszer fogták el az éjszaka során az ittas sofőrt
Kétszer fogták el az éjszaka során az ittas sofőrt