Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Koncerttel zárult az autizmus világnapja köré szerveződő programsorozat

2023. április 2. 17:40
Vasárnap délután a Hangvilla éttermében az Iszkiri zenekar szórakoztatta a megjelenteket.

Mielőtt azonban megkezdődött volna a gyermekek között igencsak népszerű együttes fellépése, Brokés Judit, az Autispektrum Egyesület elnöke beszélt.

Kifejtette, a covid időszakában nem volt lehetőség a találkozásra, idén viszont sikerült együtt ünnepelni, valamint felhívni a figyelmet az autista emberek problémáira, erősségeire, létezésükre.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő köszöntötte az idén tízéves Autispektrum Egyesületet, s főként Brokés Judithoz – az egyesület elnökéhez – szólt. Ovádi köszönetét fejezte kia tíz évbe fektetett munkáért, törődésért, fáradságért. Mint kifejtette, tíz évig életben tartani egy egyesületet embert próbáló feladat, de az Autispektrum kiállta az idő kerekét, méltán lehetnek büszkék magukra, ahogy a város is méltán büszke rájuk.

Szabó Eszter
további cikkek
Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Lelkész, porcelántervező és civil vezető érdemelte ki idén a Pro Urbe-díjat nemzeti ünnep Lelkész, porcelántervező és civil vezető érdemelte ki idén a Pro Urbe-díjat Pénteken délután a veszprémi Városházán ünnepélyes keretek között adták át a város egyik legrangosabb elismerését, a Pro Urbe érdemérmeket. A nemzeti ünnephez kapcsolódó eseményen idén a hitélet, az iparművészet, valamint a civil közösségépítés területén kimagasló teljesítményt nyújtó kiválóságok vehették át a kitüntetést.  2026. március 13. 21:51 A hazaszeretet nem életkor kérdése közélet A hazaszeretet nem életkor kérdése Méltóságteljes ünnepség keretében emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről pénteken Hajmáskéren. A Művelődési Házban tartott eseményen Ovádi Péter országgyűlési képviselő a fiatalokhoz szólva hangsúlyozta, hogy a hazaszeretet és a bátorság kortalan, napjaink hősiessége pedig a közösség építésében mutatkozik meg. 2026. március 14. 18:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.