A jutranji.hr horvát internetes portál szerint a hágai bíróság nyilvánosságra hozta a délszláv háború hírhedt tábornokának naplórészleteit. A hír számunkra egyáltalán nem lenne érdekes, ha nem arról szólna, hogy a délszláv háború során és a súlyos fegyveres harcok kitörése előtt több tárgyalást folytattak a hadvezérek, Pécsett.
A háborús bűnök és népirtás bűncselekménye miatt körözött Ratko Mladics tábornok feljegyzéseit, több bosnyák háborús bűnös perében a bizonyítási eljárás során tárták fel. A dokumentumok tanúsága szerint Mladics, a név szerint felsorolt horvát katonai vezetőkkel Bosznia-Hercegiovna feldarabolásáról, az ellenállás leküzdéséről, kitelepítésekről, fegyverszállításról és üzemanyag-utánpótlásról tárgyalt.
A horvát hírportál, a pécsi tárgyalások kapcsán, a hágai bíróságon elhangzottakra hivatkozva csupán egyetlen dátumot emleget: 1992 október 5-ét, amikor Mladics állítólag Pécsett tárgyalt a bosnyák és horvát delegációkkal.
A hágai főügyészség a napokban módosította a Mladics elleni vádiratot, a vádat kiterjesztette népirtásra és a nem szerbek fölött Boszniában elkövetett emberiség elleni bűncselekményekre is, beleértve Szarajevó ostromát, a srebrnicai mészárlást (a szerb csapatok 8000 férfit és fiút végeztek ki) és az ENSZ csapatok tagjainak túszul ejtését.
Ratko Mladics és Goran Hadzsics háborús bűnösök kiadatását Szerbia mind ezidáig megtagadta.