Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Immu Pets címmel nyílt kiállítása Géczi Jánosnak

2023. április 14. 11:22
Szerda délután a Dubniczay-palotában nyílt a tárlat, mely május tizennegyedikéig megtekinthető.

A magyar képzőművészetben egyedülállónak mondható az anyag, mely az elmúlt években készített dekollázsokból áll. A kiállításra rendkívül nagy volt az érdeklődés. Nem véletlen, hiszen Géczi János író, költő, egyetemi tanár, biológus lévén, még képzőművészettel is foglalkozik, s egyfolytában az alkotás mikéntjéről, vagyis a világban keletkezett hiány betöltésén gondolkodik.

A kiállítás kurátora Bán András, s aki ünnepélyesen megnyitotta a tárlatot, Áfra János költő volt. Ismertette, hogy a dekollázs talált anyagokból, az utcai plakátok rétegzéséből, megmunkálásából, kapirgálásából, a pusztulásból építkező falfestésszerű műfaj. Vagyis Géczi a megrongálódott plakátot, melyről úgy látja - érdemes megmenteni - hazaviszi, s műtermében műalkotássá formálja. 

Géczi már a nyolcvanas évek óta rabja a képzőművészet ezen ágának. A plakátokon mindig megjelenik szöveg, vagy csak betű, mely ha nem feltétlenül látható, de érzékelhető módon tárul elénk.  A József Attila-díjas költőt mindig is érdekelték az irodalom és a képzőművészet határterületén lévő műfajok, vagyis, hogy mikortól nevezhető valami versnek, és mikor esik át – ha képeket is tartalmaz – a képzőművészet térfelére.

A kiállítás az alkotónak nem az életművét hivatott bemutatni, ugyanakkor elkészült egy képeket és tanulmányokat tartalmazó kötet, így már elmondhatjuk, Géczi János eddigi munkássága egy rendkívül vaskos katalógusban megtekinthető.

A program a VEB2023 Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa és Veszprém Vármegyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával valósul meg.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
A test és a lélek határvidékei: Markó-Valentyik Anna szólóestjei a Kabóca Bábszínházban Kabóca Bábszínház A test és a lélek határvidékei: Markó-Valentyik Anna szólóestjei a Kabóca Bábszínházban Markó-Valentyik Anna Junior Prima-díjas bábművész két, a Kabóca Bábszínházban látható, felnőtteknek készült szólóelőadása a női sors és az emberi létezés két végpontját – a születést és az elmúlást – járja körül kivételes érzékenységgel. ma 15:36 Negyedszázad után új korszak előtt a Pannon Várszínház kultúra Negyedszázad után új korszak előtt a Pannon Várszínház A Pannon Várszínház évadbejelentő sajtótájékoztatója egyszerre volt számvetés valamint előretekintés: a társulat lezárta 25. jubileumi szezonját, miközben részletesen ismertette a következő, huszonhatodik évad terveit. A megszólalók hangsúlyozták a színház térségi és országos jelentőségét, valamint azt a közösségi és kulturális értéket, amely az elmúlt negyed évszázad során szorosan összeforrt a Balaton régiójával és Veszprém kulturális életével. ma 12:15 A veszprémi várnegyed 800 éves palotakápolnáját és Szent Imre fogadalmának helyszínét is felfedezhetjük az Építészet Ünnepén és Éjszakáján kultúra A veszprémi várnegyed 800 éves palotakápolnáját és Szent Imre fogadalmának helyszínét is felfedezhetjük az Építészet Ünnepén és Éjszakáján Építészek kalauzolják a látogatókat a veszprémi várnegyed különleges épületeiben és kertjeiben a 2. Építészet Ünnepén és Éjszakáján. Április 25-én és 26-án a Szent Mihály Főszékesegyházat és altemplomát, a Szent György Kápolnát és a Nagyszemináriumot, az Érseki Palotát, a 13. századi gótikus Gizella Kápolnát, valamint a nemrég átadott keleti kerteket is megnyitják az érdeklődők előtt. 2026. április 20. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.