Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Amikor a tolvaj pénzt hoz

2010. május 29. 0:05 // Forrás: MRFK
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy ne engedjenek be idegeneket a lakásukba, ne tartsanak otthon nagyobb értékű készpénzt.

Rendőrségi hírekben már számtalanszor felhívtuk a lakosság figyelmét a trükkös lopások elkövetési módszereire. A legutóbbi esetben a tolvaj „pénzt hozott”. Természetesen megint nem ő járt pórul, hiszen az átadott összegből visszajárt.

Veszprémben, egy 70 éves férfit károsítottak meg ezzel a módszerrel. Az idős férfi a háza előtt sepregetett az utcán, amikor egy ismeretlen bekéredzkedett hozzá, azzal az indokkal, hogy 33 ezer forintot hozott, de vissza kellene adni 10 ezer forintot. A sértett elővette megtakarított pénzét és visszaadott egy tízezer forintos bankjegyet. Mikor kikísérte a férfit, akkor látta, hogy a konyhaasztalról eltűnt a pénztárcája, benne 193 ezer forinttal és személyes irataival.

Ugyancsak az emberek jóhiszeműségét használta ki két elkövető, akik lakásvásárlási szándékkal „néztek körül” kedden Herenden egy eladó ingatlanban. Mivel ketten voltak, könnyen megoszthatták az egyedül otthon tartózkodó házigazda figyelmét. Míg egyikük a házat járta körbe, a másik személy inkább az ékszerek iránt érdeklődött. Amit talált, azt be is gyűjtötte: összesen három aranygyűrű és egy arany karlánc tűnt el. Természetesen a károsult csak később vette észre, hogy meglopták. A kár mintegy 130 ezer forint.

Így tett az a pápai asszony is, aki csütörtökön tett bejelentést arról, hogy idős édesanyját egy veszprémi biztosító társaságtól keresték meg telefonon. A magát ügyintézőnek kiadó ismeretlen azt állította, hogy az idős nő nyert 700 ezer forintot, de ehhez be kell fizetnie a társaság részére 170 ezer forintot. Az asszony nem foglalkozott a hívással, mivel nem rendelkezik biztosítással. Ezt követően később újból felhívták, és közölték vele, hogy egy ajándékcsomagot nyert, amelyet hamarosan kiszállítanak lakcímére. Az asszonynak ekkor már gyanússá vált a hirtelen jött szerencse, és értesítette lányát, aki bejelentést tett a rendőrségen. Az egyenruhások megjelenése utána több váratlan nyereményről szóló értesítést már nem kapott az idős asszony.


vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.