Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A sikeres rajt után tovább folytatódik a programsorozat az EKF keretében

2023. április 20. 12:47
A csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón összefoglalták az Európa Kulturális Fővárosa első negyedévében elért sikereket, amely mintegy 840 kulturális programot foglalt magába, és csaknem 50 ezer látogatóval ismertette meg Veszprémet és a régiót.

Dr. Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter részletezte a két legfontosabb szempontot, amelyeket figyelembe vettek az EKF indulásánál: egész Európával szerették volna megismertetni Veszprémet és a régiót, illetve remélték, hogy a kultúra hozzájárulásával maga a térség is fejlődik majd a programsorozaton keresztül. A nemzetközi sajtómegjelenések igazolták ezeket a várakozásokat, közel 1500 cikk jelent meg Veszprém és a régió kulturális törekvéseiről. A miniszter kitért arra is, hogy az események tekintetében ez egy rendkívül sikeres és intenzív negyedév volt, 116 településen, mintegy 176 esemény zajlott le. A programoknak köszönhetően felélénkült az idegenforgalom is a térségben, hiszen több mint 600 ezer látogatót vonzottak ide ezekkel a rendezvényekkel. A legtöbben a Megnyitón, és a Holtszezon Irodalmi Fesztiválon vettek részt, a miniszter pedig reméli, hogy a soron következő fesztiválok is hasonló érdeklődést élveznek majd.

Porga Gyula, polgármester elmondta az elvárásaikat messze túlszárnyalták az elért számok a látogatók és a sajtómegjelenések tekintetében. Növekedtek az idegenforgalmi mutatók az első negyedévben, de a polgármester kiemelte, számukra a legfontosabb az volt, hogy maguk a veszprémiek és a térségben élők kielvezhessék és magukénak tudhassák az EKF adta új lehetőségeket. Az EKF szervezői ezt a célkitűzést fogalmazták meg elsőként, és a Megnyitó sikerének köszönhetően úgy érzik az elsőnegyedév beigazolta a várakozásokat. A nyitóünnepség hangulatát pedig szeretnék az egész évben tovább vinni.

Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kultúrális Fővárosa Zrt. vezérigazgatója az első negyedév legsikeresebb programjait részletezte. Többek között kitért a Holtszezon Irodalmi Fesztiválra, amelyet szeretnének egyfajta hagyományként továbbra is fenntartani, valamint a nem régen lezajló – Magyarországon eddigi legnagyobb - Blues Fesztiválra, ahol a Grammy-díjas előadókkal sikerült egy olyan korosztályt, és réteget is megmozgatnia az EKF-nek, akik talán nem tudtak az eddigi programokban aktívabban részt venni.

Mike Friderika, az EKF programfejlesztési igazgatója a régió eddig lezajlott, vagy még folyamatban lévő, jelentős programjait foglalta össze. Az egyik legnagyobb volumenű programsorozat a Pajta-program nevet viseli, melynek célja, hogy minden – a programban részt vevő- település megmutathassa a saját, helyi közösségének kulturális hagyományait és törekvéseit.

Dr. Navracsics Tibor miniszter a programok ismertetése után kitért az infrastrukturális fejlesztésekre is. A cél nem az volt, hogy új épületeket hozzanak létre, hanem a régiek megújulása. Nem csak építészetileg, de funkciójukat tekintve is, hogy ezek a beruházások a közösséget szolgálják. Példaként megemlítette a Balatonalmádi Multifunkcionális Közösségi Teret, mely 120 millió forint értékben, vagy a Baláca római villagazdaságot, amely 500 millió értékben újulhatott meg.

Porga Gyula polgármester elmondta, hogy három jelentős szempontot vettek figyelembe az infrastrukturális beruházások során. Az első cél a veszprémiek és a térség életminőségének javítása volt, a másik, hogy ne csak pontszerű beruházások jöjjenek létre, hanem a környezetük számára is kitágítsák a lehetőségeket. A harmadik jelentős szempont pedig, hogy ezek a fejlesztések hosszútávon is fenntarthatóak legyenek.  A közösségi terek fejlesztésére nagy hangsúlyt fektettek, mint például a Jutasi KözTér, a Ruttner-ház felújítása, vagy az egyik legnagyobb projekt az ActiCity létrehozása.

A sajtótájékoztató keretében ismertettek néhány várható programot is, köztük az új Gyárkert Kultúrparkban május elején induló programsorozatot, melynek keretében 4 hónap alatt 60 hazai és nemzetközi sztárfellépő érkezik Veszprémbe. A régiós fesztiválok sora folytatódik Balatonalmádiban is, BEAT fesztivál néven, június 22. és 24. között. Veszprém hagyományos rendezvénye, az idén 30 éves Gizella Napok a korábbinál is színesebb, 9 napos programmal jelentkezik, a Laczkó Dezső Múzeum és a Művészetek Háza Veszprém pedig a Balaton festője, Egry József születésének 140-ik évfordulójára tervezett kiállítások nyitására készül júniusban.

Az év végéig 3000 programot, eseményt terveznek az EKF kereteiben, így ezek áttekintésére az eddigi applikáció mellett a szervezők márciustól már havi rendszerességgel online és nyomtatott műsorfüzetet is készítenek. A műsorfüzetek elérhetőek a régió turisztikai információs pontjain és vendéglátó helyein túl a budapesti információs pontokon is.

Az április és májusi programfüzet az alábbi linkekről elérhető:

https://veszprembalaton2023.hu/blob/veb2023-programfuzet-marcius-aprilis.pdf

https://veszprembalaton2023.hu/blob/veb2023-programfuzet-majus.pdf

Mindig friss információk a VEB2023 EKF-ről:

Web: http://veszprembalaton2023.hu/  és https://helloveb.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/VeszpremBalaton2023/

Instagram: https://www.instagram.com/veszprembalaton2023/

YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCEXXLKVQnFKDbOlptyY5S6A/featured

Podcast: https://bit.ly/2023_spotify

Balogh Dóra
Szalai Csaba
további cikkek
Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém közélet Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém Öt éve fogalmazták meg Veszprémben azokat a célokat, amiket az évtized végére szeretnének elérni. Ezekhez konkrét beruházásokat is kapcsoltak, amiknek a kétharmadát már sikerült megvalósítani. A városban minden évben erre a stratégiára alapoznak, amikor a költségvetést meghatározzák. Nem volt ez másképp idén sem, de hogy pontosan milyen fejlesztésekkel számolhatnak a veszprémiek, valamint hol kell még fejlődnie, arról Porga Gyula polgármester számolt be hétfő délután, amikor ismertette a 2025-ös költségvetés számait. tegnap 21:58 Elindult a Házasság Hete Veszprémben Házasság hete Elindult a Házasság Hete Veszprémben Vasárnap délelőtt a Kálvin János parki református templomban megnyitották a Házasság Hetét Veszprémben, amelyhez kapcsolódóan áldó istentiszteletet is tartottak a házaspárok számára. Az esemény célja, hogy a házasság értékeit, szépségeit és kihívásait egyaránt bemutassa, valamint ráirányítsa a figyelmet a családok közösségi erejére. 2025. február 9. 16:25 A házasság és a család ünnepe ékezik Veszprémbe Házasság hete A házasság és a család ünnepe ékezik Veszprémbe Február 9. és 16. között érkezik a Házasság Hete Veszprémbe is, ahol a szervezőknek ezúttal is sikerült sokszínű  programokkal előrukkolniuk, az interaktív workshopoktól a legmélyebb lelki dimenziókat érintő beszélgetésekig. Cikkünkben bemutatjuk az összes programot, amiből válogathatnak Veszprémben, nem csak házasápárok, hanem mindenki, aki szeretne többet tenni a párkapcsolata és családi élete érdekében. 2025. február 5. 10:12 Történelmi esemény lesz Veszprémben Bódi Mária Magdolna áprilisi boldoggá avatása Bódi Mária Magdolna Történelmi esemény lesz Veszprémben Bódi Mária Magdolna áprilisi boldoggá avatása Magyarország több mint kilencven boldogot és szentet adott már a katolikus egyháznak, április 26-án pedig ez tovább gyarapodik, amikor a Veszprém Aréna melletti területen ünnepélyes liturgián Erdő Péter bíboros a Szentatya megbízásából ki fogja hirdetni Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását. Az eseményre több ezer hívőt várnak, az ünnepség részleteiről pedig Udvardy György, veszprémi érsek és Porga Gyula polgármester tartottak sajtótájékoztatót hétfő délután. 2025. február 4. 11:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.