A veszprémieknek is van – a rengeteg pozitív tulajdonságuk, és városunk sehol máshol nem fellelhető szépsége mellet – egy szerintem leginkább ránk jellemző attitűdje. Ezen már nem lepődik meg az sem, akinek nem Istvánig és Gizelláig vezethető vissza a vérvonala, csak a múlt héten bérelte ki első garzonját a belvárosban. Ez pedig az örök elégedetlenség szűnni nem akaró kálváriája. Az ok: minden is.
Mindenki emlékszik még az Európa Kulturális Fővárosa 2023 indulását és nyitó ceremóniáját megelőző közhangulatra, amikor még arról is a cím elnyerése tehetett, hogy valaki véletlenül a kuka mellé dobta az üres joghurtos dobozt, vagy, ha valaki elfelejtette befizetni a fűtésszámláját, és felszólították. Mindenki kapásból fel tud sorolni tíz dolgot amire inkább kéne a pénzt költeni.
Szerencsére a lakosság valahogy túltette magát ezen a súlyos egzisztenciális problémán, mert utólag azért csak kiderült, hogy sikerült egy színvonalas és egy egész várost megmozgató programsorozatba belevágni.
Csak egyet felejtettünk el, hogy a programsorozat, az programokkal jár. Jobb esetben olyanokkal, amikbe, ha nem akarunk nem futunk bele, meg senki se tud róluk, és nem zavar meg minket az unalmas hétköznapokban.
Az EKF keretein belül megnyit a város új popup rendezvényhelyszíne, a Gyárkert KultúrPark, olyan fellépőkkel, akikért eddig súlyos pénzeket kellett kifizetni, ha látni-hallani szerettük volna őket, valami színvonalas helyszínen egy távoli-távoli galaxisban. A 75 éves Iggy Pop idejön a kert végébe koncertezni, holott megnézhetném egy jó pár órás - párizsi szagú – vonatút után is Bécsben, drágábban, még szállást is vadászva. Kit érdekel az Ákos, meg a Rúzsa Magdi, meg az Azahriah, akik megtöltenek egy Papp László-t is kisujjból, mikor ott a YouTube.
Eddig a városban fújta a szél az ördögszekeret, és szívrohamot kaptam, ha elém ugrott egy macska a kerítés tetejéről, mert annyira megszoktam, hogy az említett sok szépség ellenére, Veszprém néha borzasztó szürke és unalmas hely tud lenni. Pár hónapig lenne egy kis zizgés, tényleg minden korosztályt megszólító ,,mini Volt-fesztivál”, de főleg a környéken lakók – és tényleg tisztelet a kivételnek – már most nem tudnak aludni annyira hangos lesz. A Majkára mondjuk lehet lenéz, vagy Paul Kalkbrenner-re, ha már itt van ugye, de az összes többi éjjel, amikor amúgy is hajnali kettőkor feküdne le a tévézés után, hát az borzasztó lesz.
Manapság eltűnt belőlünk a tolerancia, pedig régen sokkal több mindenkiben ott motoszkált. Talán a covidos bezártság tehet róla, hogy annyira csak magunkra kezdtünk figyelni, hogy elfelejtettük, nem csak a négy fal között élünk, néha muszáj feláldozni magunkat a közösség oltárán.
Szerintem is lehetett volna kiskutya-menhelyet építeni inkább, vagy ingyenes V-busz utazást biztosítani nulla éves kortól halálunkig, de egyszer az életben csukjuk be az ablakunkat és kicsit örüljünk más örömének – még az is lehet, hogy jót fog tenni nekünk, ha nem szemellenzőn keresztül nézünk a világra. Végül a huszasban sem vakult meg senki a néha bevilágító vetítőktől a megnyitó napján.
A tanyán meg a falun biztos csend van örökké, de a városi életben néha el kell viselni, hogy társadalomban élünk, és igazodni kell a többi emberhez. New York például sohasem alszik, akkor talán mi veszprémiek egy évet – kisebb-nagyobb megszakításokkal – fél lábon is kibírunk.
