Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Iskolás csoportokat is ingyenesen fogad az állatkert

2023. május 3. 13:29
A közgyűlés kiterjesztette a kedvezményt az általános és középiskolákra is.

Korábban csak a veszprémi óvodák csoportjainak biztosított ingyenes látogatást az állatkert minden tanévben egyszer, előre egyeztetett időpontban, az önkormányzat közgyűlésének döntése értelmében azonban kiterjesztették ezt a lehetőséget a többi veszprémi köznevelési intézményre, vagyis az általános és középiskolákra is – jelentette be szerdán Hegedűs Barbara alpolgármester. 

Török László, az állatkert igazgatója rámutatott: az intézménynek fontos feladata a szemléletformálás és az ismeretterjesztés. Ha a gyerekek már kicsi koruktól kezdve tájékozódnak az élővilággal kapcsolotos tudnivalókról, megtanulják, hogyan védhetik a környezetüket, akkor remélhetőleg felnőttként is tudatosabban élnek majd. 

Hozzátették: bíznak abban, hogy az ingyenes óvodai és iskolai látogatásokat követően a gyerekek családjukkal is visszatérnek az állatkertbe.

Schöngrundtner Tamás
Szalai Csaba
további cikkek
Nem volt közömbös a csend kultúra Nem volt közömbös a csend Február harmadikán a veszprémi Hangvillában Cseh Tamás emlékesttel ünnepelték a Magyar Kultúra Napját. A Csönded vagyok című teltházas este végén álló tapssal fejezte ki háláját a közönség. Véleménycikk és köszönetnyilvánítás a tizenkettedik sorból. ma 11:04 Ambrus Attila, a Viszkis rabló: „nincs nyugdíjas bankrabló” közélet Ambrus Attila, a Viszkis rabló: „nincs nyugdíjas bankrabló” Nyolcévesen egy kisfiúnak azt mondta az apja, „fiam, te a börtönben fogsz meghalni.” Amikor aztán ez a fiú már felnőttként tizennyolcéves fegyházbüntetését töltötte épp és elért hozzá apja halálhíre, akkor megfogadta: nem nyerhet az apja. A kisfiú Ambrus Attila, a „Viszkis rabló” volt, aki szerdán Veszprémben tartott nem mindennapos tárlatvezetést a Várbörtön kiállításon, majd stílszerűen egy whisky társaságában beszélt őszintén a rablásokhoz vezető útról, a szerencséről, ami mindvégig társa volt, majd a börtönévek túlélési stratégiájáról, végül pedig az újrakezdésről. tegnap 11:39 Február 17-ig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra érettségi Február 17-ig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra A május-júniusi érettségi vizsgákra február 17-ig lehet jelentkezni; az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, valamint javító vizsgát tehetnek - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán. 2025. február 5. 11:24 Orbán Viktor: kibővül az otthonfelújítási program úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék Orbán Viktor Orbán Viktor: kibővül az otthonfelújítási program úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék Van egy vidéki otthonfelújítási program családosoknak, ötezernél kisebb településeken. Ezt ki fogjuk bővíteni, úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban. 2025. február 5. 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.