A szakmai napon bemutató órákkal és előadásokkal várták a program dolgozói az érdeklődő kollégákat. Az általános iskola első négy évfolyamán az órákat a program tanítói vezették. Különböző témákban: Föld napja, Utazás projekt, Fenntarthatósági témahét és Játékos képességfejlesztés témakörben lehetett bepillantani a Kék Madár mindennapi életébe. A gyerekek csoportban készültek egy képzeletbeli utazásra, szervezték azt, és állították össze a programot, tudnivalókat. A Föld napjához kapcsolódóan különböző tanulásmódszertani eljárásokkal dolgoztak fel szöveget. A Fenntarthatósági projekt keretében bemutatkoztak a csoportok, matematikai, nyelvtan és szövegértési feladatokkal ismerkedtek. Majd az okoseszközök használatával önállóan készítettek gyakorlatokat társaik számára, szófelhőt alkottak a témához illően. Az órákat szakmai megbeszélés követte, melyek lehetőséget biztosítottak a program mélyebb megismerésére.
A rövid szünetet követően Fegyverneki Gergő, magyar és dráma tanár, digitális pedagógiai szakértő, élménydús előadását hallgathatta meg a közönség. Valódi „lelkiwellnes” volt ez a pedagógusok számára arról, hogyan is lehet bevonni a mai gyerekeket az élményszerű tanulásba, miként is lehet érdekeltté tenni őket még a számukra „unalmasnak” titulált tananyag elsajátításában. Szó volt a lapbookokról, a projektekről, az infografikákról, az élménypedagógiáról. Gergő fantasztikus előadói lénye mindenkit elvarázsolt, s feltöltötte a pedagógiai módszertárát a hallgatóknak.
A nap zárásaként Darabos Györgyi - aki 30 éve Jegesné Rémesi Irénnel megálmodta a Kék Madár Programot - , tartott előadást „ Az önbecsülés iskolája” címmel. A bemutató elméleti és módszertani ismereteket tartalmazott arról, miként is motiválhatóak a gyerekek, milyen személyiségfejlesztő hatása van az iskolának. Szó esett többek között a rugalmasságról, a figyelemről, a felelősségvállalásról, az időbeosztásról, az együttműködő tanulásról, a hatékony kommunikációról és a kritikus gondolkodásról. A felsorolt képességek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a XXI. század kihívásaira felelni tudjanak a diákok. A Kék Madár Program mindezeket alternatív és innovatív tanulási-tanítási módszereivel támogatja.
A szakmai nap is bizonyította a program immár 30 éves sikerét, mely már indulásakor meghaladta saját korát! Bízunk a program további szárnyalásában a résztvevő tanulók, szülők és pedagógusok örömére!
Vörösháziné Czicza Noémi


