Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az irodai munka előnyei és hátrányai

2023. május 18. 10:39

Kevés népszerűbb pozíció van azoknál az irodai munkáknál, amikhez szinte semmilyen szaktudás nem szükséges, mert az állásjelentkezés sikere az alapvető szövegszerkesztői programismereteken, a számítógép-kezelői képességeken, illetve a kedves, barátságos személyiségen múlik. 

Az asszisztensi, adatrögzítői vagy adminisztrációs munka Salgótarján és más város lakosai számára is rendkívül vonzó, ami nem is meglepő azt tekintve, hogy ezeknek az irodai munkáknak rengeteg előnye van. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a hátrányok mellett sem, hiszen ezek is nagymértékben befolyásolhatják a döntésünket.

Fontos tehát tisztázni, hogy melyek a pro és kontra érvek, amik a jelentkezés mellett, illetve az ellen szólnak - erre vállalkozunk a mostani írásunkban. 

Kiszámítható feladatok, fix hely és munkaidő

Az irodai munkák egyik legnagyobb előnye, ami miatt sokan előnyben részesítik őket más típusú pozíciókkal szemben, hogy több tekintetben is kiszámíthatóak. A feladatok terén biztosan nem érnek minket meglepetések, hiszen általában újra és újra ugyanazok a munkafolyamatok kerülnek napirendre. Ilyen például a levélírás, a postázás, az adatrögzítés, a tárgyalások, találkozók szervezése, illetve a hivatalokkal való kapcsolattartás. 

Másrészt pedig mindig ugyanott kell dolgoznunk, bent az irodában, legfeljebb csak akkor kell elhagynunk a helyünket, ha iratokat vagy postázandó leveleket viszünk. A munkaidő tekintetében is fix napirendre számíthatunk, hiszen az irodai munkák jellemzően 8-kor kezdődnek és délután 4-ig, esetleg 5-ig tartanak. 

Ez a fajta kiszámíthatóság nagy fokú biztonságot ad, azok számára viszont, akik szeretik a rugalmasabb munkavégzést vagy a változatosabb feladatokat, ez inkább hátrány, mintsem előny. 

Családias - nem mindig problémamentes - környezet

Egy irodában általában kevesebb létszámmal dolgoznak, ami azt jelenti, hogy szinte elkerülhetetlen, hogy a dolgozók között szorosabb kapcsolat alakuljon ki. Vannak, akik kifejezetten szeretik, ha családias környezetben dolgozhatnak, hiszen így sosem maradnak segítség vagy támogatás nélkül, ami növeli a biztonságérzetüket. Arról nem beszélve, hogy társas lények vagyunk, így hát sokaknak igénye van a közös ebédekre, kávézásokra és a mélyebb ismeretségekre.

Ezzel együtt azonban azzal is számolnunk kell, hogy mint ahogy egy családban, úgy egy közösségben is előfordulhatnak konfliktusok, amikkel együtt kell élnünk. 

(Túl nagy) kényelem

Az irodai munkák többsége kényelmes munkavégzésre ad lehetőséget, hiszen általában nem tesznek a vállunkra nagy felelősséget, az elvégzendő feladatok pedig sem fizikailag, sem pedig szellemileg nem okoznak kihívásokat.

Ez egy ideig előnyös lehet, ám ha valaki fejlődni szeretne, vagy feljebb akar lépni a ranglétrán, ő kevésnek fogja érezni az irodai állások adta lehetőségeket.

Látható tehát, hogy az irodai munkák kategóriájába tartozó munkaköröknek rengeteg pozitívuma van, ugyanakkor számolnunk kell a hátrányaival is, ugyanis azok is vannak. 
 

vehir.hu
további cikkek
Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Őrült nők ketrece Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Hatalmas az érdeklődés Az Őrült Nők Ketrece című előadásra Veszprémben, ezért a már május 18-ára meghirdetett, este 8-kor kezdődő előadás mellett aznap fél 3-kor is színpadra kerül a kultikus darab a Veszprém Arénában. Az előadás előtt két órával pedig az érdeklődők szintén találkozhatnak a szereplőkkel és betekinthetnek a kulisszák mögé is. 2025. március 18. 11:49 Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák közélet Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák Nem a szauna az egyetlen dolog, amit a finnek adtak a világnak és jótékony hatással van az ember fizikai és lelki állapotára egyaránt. A nordic walking amilyen egyszerű sport, olyan sok előnye van, viszont itt sem árt, ha szakavatott oktatótól kap segítséget az ember a kezdő mozdulatok elsajátításához. A Tourinform Veszprém idei legaktívabb programján az ország legnevesebb nordic walking edzőjével kelhetnek útra az érdeklődők Veszprémben. De, hogy pontosan mit kínál a március 21-ei program és honnan ered a nordic walking, arról cikkünkben lerántjuk a leplet. 2025. március 12. 22:49 A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés gasztronómia A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés Veszprém egyik legújabb ételkiszállító vállalkozása, a Zugkonyha nem attól lesz egyedi, hogy gondosan megválogatott alapanyagokból dolgoznak. Nem is csak attól, hogy a sütőlapnak ideje sincs kihűlni, hiszen a hét minden napján, reggeltől késő estig sercegnek rajta a húspogácsák. A Zugkonyhásoknak titka valami egészen másban van. Zsuzsit és Norbit a belváros egyik eldugott zugában kerestük meg, és miközben vártuk az ebédünket, kicsit a veszprémiek ízlését is megismertük. 2025. február 2. 20:33 Szexpedíció a patthelyzetbe került kapcsolatokért színház Szexpedíció a patthelyzetbe került kapcsolatokért Amikor egy kapcsolatban a fülledt romantikát felváltja egy egyszerű jóéjt puszi, vagy még később az ágy túlsó végéből elmormolt szép álmokat suttogás, akkor a párok többségénél felvillan az a bizonyos piros lámpa és figyelmeztet, ideje lenne visszamászni a hancúrlécre a kapcsolatuk érdekében. Aztán valaki vagy tesz ezért. vagy tabusítja a témát. Alice és Henry felismerte a házasságuk intim életében beállt patthelyzetet, a Szexpedíció című színdarabban pedig bemutatják az ő szexterápiájukat Hegyi Barbara és Seress Zoltán főszereplésével, amit most a veszprémi közönség is láthat a Hangvillában november 28-án. 2024. október 30. 15:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.