Székely góbénak tartanak számosan, gondolom, Csíksomlyói passió című, sokak által ismert és kedvelt színművem miatt, pedig csupán egy Gömörből ideszakadt palóc szegénylegény vagyok. Igaz, anyai ágon úgy-ahogy az ugyancsak odavalósi, hírneves Kosztka Mihály Tivadarral tartom a rokonságot, akit manapság Csontváryként emlegetnek. Szülőföldemnek mégsem csupán azt a csodált országrészt tekintem, hanem a tágasabb pátriát, a Kárpát-medencét, benne olyan kies helységekkel, mint Nyitra, Nagycétény, Szalatnya, Alsógalla, Székesfehérvár, Budapest, Szolnok, Csíkszereda, Veszprém, Balatonalmádi… s mindazokkal a helyekkel, amelyek bábáskodtak érett férfivá születésemkor.
A huszadik század veszett kutyái már csecsszopó koromban akkoriban még véznácska bokámba martak: gyerekként kellett megérnem a rémisztő vörös hordák országunkba özönlését, majd a föltüzelt szlovák fajvédők kíméletlen vagdalkozásait. A gátlástalan Benes doktor gondoskodott róla, hogy tanító édesapámnak és édesanyámnak, állampolgárságuktól, állásuktól, nyugdíjjogosultságuktól, házuktól megfosztva kilenc porontyukkal menekülniük kelljen bölcsőhelyünkről, csupán azért, mert magyarok akartak maradni a cinikus és gőgös nagyhatalmi ravaszkodásokkal Csehszlovákiához csatolt Felvidéken. Menekülnünk kellett mezítláb gázolva át az Ipolyon, kísérteties éjszakai árnyaktól üldözötten, az utat csak a holdvilág mutatta, majd marhavagonban dideregve hónapokon át, télvíz idején.
Irány: a fiait talán megoltalmazó anyaország. Ahol aztán a nyakunkba telepítették a világboldogító kommunistákat. S ahonnan aztán engem, bakonyerdei rejtekhelyemről, kifüstöltek a vadászkastélyaikban önfeledten ultizgató bolsevik zsugások, ugyanis az ő bitang, országveszejtő ügyködésüket annak neveztem, ami valójában is volt: hazárdjátéknak.
Mondhatnám fennkölt szavakkal: rajtam is átgázolt a történelem.
Szívemben persze nem fortyog semmiféle gyűlölet vagy sértettség, sem a szlovákság, sem a kommunistaság iránt. Inkább hálát adok az Úrnak vagy a Sorsnak bukdácsolásaimért, megköveztetéseimért, és nyújtanám kezemet egykori perzekutoraimnak és poroszlóimnak, kiknek tenyeréről előbb-utóbb csak-csak lepereg a rászárad vér, szívéből elillan a megkövesedett gyűlölködés. Vissza-visszajárok szülőhelyeimre, és búbánatos, ám őszinte lélekkel sóvárgok arra a világra, amelyben majd végre felebarátomnak érezhetem minden embertársamat.
