Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kecskeméti újonc Marco Rossi keretében

2023. május 23. 13:22 // Forrás: MTI
Szalai Gábor, a Kecskemét védője személyében egy újoncot is meghívott a júniusi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő keretébe Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Az olasz szakember kedden a telki edzőközpontban ismertette a névsort, amelyben újra ott van Styles Callum, az angol Championshipben szereplő Millwall futballistája.    

A kecskeméti védőről szólva Marco Rossi elmondta, kisebb hullámvölgyekkel ugyan, de nagyszerű szezont futott, remek fizikai adottságai vannak, ráadásul ballábas, amire szükség van a keretben.    

A két Eb-selejtezőről szólva a tréner kiemelte, a montenegrói összecsapás lesz a nehezebb:    

"Főként mivel ott idegenben játszunk egy olyan pályán, ami nem igazán szabályszerű véleményem szerint. Ez nem alibi, de ismerni kell a nehézségeket, melyekkel szembe találhatjuk magunkat. A montenegróiak taktikailag és játékosminőségben is erősek, a rangsorban ugyan mögöttünk vannak, de nagyon kemény összecsapásra számítok. Ha onnan el akarjuk hozni a három pontot, akkor szinte tökéletes meccsre van szükség" - fogalmazott Rossi, aki szerint azok a futballisták, akik esetleg a klubjukban egy nehezebb időszakon vannak túl, a válogatott összetartáson maguk mögött tudják hagyni a negatív élményeket.    

Fotó: MLSZFotó: MLSZ

Újságírói kérdésre Marco Rossi kitért a Ferencváros új közönségkedvencére, Lisztes Krisztiánra, akit már 15 éves kora óta figyelnek, ugyanakkor szerinte egyelőre még nem mutatott folyamatosan olyan teljesítményt, ami elegendő lenne a felnőtt válogatott behívóhoz. Hozzátette, véleménye szerint a 18 esztendős csatárnak a következő lépés bekerülni az U21-es nemzeti csapatba, amelynek akár az erőssége is lehet.    

Szoboszlai Dominik esetleges klubváltásával kapcsolatban elmondta, szívesen látná a Leipzig futballistáját az olasz bajnokságban, ugyanis a Serie A taktikai szempontból nagyban segítené a fejlődését. Megjegyezte, amennyiben esetleg az angliai pletykák bizonyulnak igaznak, az is hatalmas előrelépést jelentene a válogatott kapitányának karrierjében, hiszen a világ legjobb edzői és játékosai szerepelnek a Premier League-ben.    

Marco Rossi kitért korábbi klubja, a Budapest Honvéd szereplésére is, véleménye szerint a kispesti együttesnek nincs sok esélye arra, hogy az OTP Bank Liga hétvégi zárófordulójában kiharcolja a bennmaradást, hiszen a MOL Fehérvár FC "nem fog öngyilkosságot elkövetni" a sereghajtó, már kiesett Vasas otthonában, miközben a Honvédnak nyernie kellene a Puskás Akadémia vendégeként.    

A G csoportban szereplő magyar válogatott márciusban a bolgárok elleni 3-0-s győzelemmel kezdte a kvalifikációs sorozatot, június 17-én Montenegró otthonában lép pályára, három nappal később pedig a litvánokat fogadja a Puskás Arénában.

A magyar válogatott kerete:

kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Demjén Patrik (ZTE FC), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)    

védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencváros), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbehace), Szalai Gábor (Kecskeméti TE)    

középpályások: Baráth Péter (Ferencváros), Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kerkez Milos (AZ Alkmaar), Kleinheisler László (Panathinaikosz), Nagy Ádám (AC Pisa), Nego Loic (MOL Fehérvár), Styles Callum (Milwall)   

támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Kalmár Zsolt (DAC), Sallai Roland (Freiburg), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), Varga Barnabás (Paksi FC)

vehir.hu
további cikkek
FIFA-világranglista: továbbra is a 30. helyen a magyar válogatott magyar labdarúgó-válogatott FIFA-világranglista: továbbra is a 30. helyen a magyar válogatott Változatlanul a 30. helyen áll a magyar válogatott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet az előző havi rangsorhoz hasonlóan a világbajnoki címvédő Argentína vezet. 2024. december 19. 15:13 Válogatott történetek - könyv a nemzeti tizenegy kulisszatitkairól könyv Válogatott történetek - könyv a nemzeti tizenegy kulisszatitkairól Válogatott történetek - évtizedes titkok a meggypirosak öltözőjéből címmel megjelent Dénes Tamás és Szabó Tamás új könyve. 2024. december 18. 14:33 A portugálok örülnek a négycsapatos csoportnak, az írek szerint kiegyensúlyozott a kvartett labdarúgás A portugálok örülnek a négycsapatos csoportnak, az írek szerint kiegyensúlyozott a kvartett A portugálok elégedettek, hogy a Nemzetek Ligája negyeddöntője után négycsapatos csoportba kerülnek, az írek pedig kiegyensúlyozottnak értékelik az F jelű kvartettet, amelybe a magyar válogatottat is sorolták a 2026-os labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatának pénteki sorsolásán. 2024. december 14. 11:45 Vb-selejtező: a portugál-dán csata győztese, Írország és Örményország vár a magyarokra sport Vb-selejtező: a portugál-dán csata győztese, Írország és Örményország vár a magyarokra A magyar labdarúgó-válogatott a Portugália-Dánia Nemzetek Ligája-negyeddöntő győztesével, valamint Írországgal és Örményországgal került azonos csoportba a 2026-os világbajnokság európai selejtezősorozatában. 2024. december 13. 13:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.