Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Csak törpe nép felejthet ős nagyságot

2023. május 26. 14:03
Katonai tiszteletadással egybekötött koszorúzási megemlékezést tartottak a magyar hősök napja alkalmából, péntek délelőtt a veszprémi Alsóvárosi temetőben.

A magyar hazáért elesett hősökért tartott megemlékezést Csik Richárd önkormányzati képviselő nyitotta meg köszöntőbeszédével, melyben az ünnep kiemelt fontosságáról beszélt.

A képviselő elmondta: a hazáért meghalni sohasem értelmetlen. Márpedig a magyar hősök napján azokra emlékezünk és tisztelgünk előttük, akik valaha Magyarországért áldozták fel a legnagyobb kincset, amit Istentől kaptak: az életüket. A magyar ezért olyan erős nemzet. Mert a mi hőseink nem csak válogatott dicső és nagynevű hazafikból állnak. Mi magyarok hősként tiszteljük azokat az egyszerű katonákat és civileket is, akik rövid, vagy hosszú életük folytán abban a szent pillanatban, amikor dönteniük lehetett, hogy elmenekülnek, vagy szembenéznek a halállal, ők az utóbbit választották, hogy megvédjék szeretett országukat.

Csik Richárd kiemelte, büszkék lehetünk rá, hogy ezek közül a katonák közül sokan Veszprémben lelték meg végső nyughelyüket, és magyar emberként kötelességünk, hogy emlékük és tetteik soha ne merüljenek feledésbe.

A képviselő beszéde végén kitért a jelenlegi háborús helyzetre is, hiszen a magyar hősök napja fontos alkalom, hogy emlékezzünk rá: a jövő kulcsa a béke, amelyet nem fegyverrel szerzünk, és az agresszív ideológiákkal szembeni harcot mi sem adhatjuk fel, ahogy azt elődeink sem tették soha.

Szabó György alezredes, a protestáns tábori püspökség kiemelt tábori lelkésze imádságot mondott a hazánk szabadságáért elesett katonákért és civilekért: nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Akikről megemlékezünk életüket és vérüket áldozták azért a földért, amelyet a gondviselés jelölt ki számunkra, hogy ez legyen a mi hazánk.

Az önkormányzat nevében Csik Richárd képviselő helyezte el az emlékmű előtt a megemlékezés koszorúját.

Ezt követően Veszprém helyőrség katonai szervezetei képviseletében, Hegedűs János ezredes, Barta Sándor ezredes, Soós Gyula alezredes tisztelgett az elhunyt hősök előtt. A megemlékezés virágait a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Veszprémi Rendőrkapitányság nevében Rausz István r.ezredes, rendőrségi főtanácsos helyezte el. Veszprém város körzetében a honvédelem érdekében tevékenykedő egyesületek tagsága nevében koszorút helyezett el Szolnoki János nyugállományú ezredes, a Fegyveres Erők Veszprém Körzeti Nyugállományúak Klubjának elnöke,  Nincsics Lajos nyugállományú őrnagy, a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesületének titkára, és Demeter Ferenc nyugállományú alezredes a Magyar Tartalékosok Szövetsége Veszprémi Egyesületének alelnöke.

,,Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket;
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövetneket.
S ha a jelennek halványúl sugára:
A régi fény ragyogjon fel honára!” (Garay János)

Balogh Dóra
Szalai Csaba
további cikkek
1956-ban öszekapcsolódott Veszprém városa és az egyetem Pannon Egyetem 1956-ban öszekapcsolódott Veszprém városa és az egyetem Az 1956-os forradalom megtorlóhullámának elején kilencvenegy veszprémi polgárt, zömében egyetemistákat deportáltak a mai Ukrajna területére, akik, bár később hazatérhettek, jelképei lettek a veszprémiek szabadságszeretetének és a szocializmus kegyetlenségének egyaránt. Rájuk emlékeztek szerda délelőtt az épület előtt, ahonnan kigördült a deportáltakat szállító autó 1956 novemberében. 2025. november 13. 14:54 "Veszprémben sosem fog gyökeret verni a gyűlölet, a másik megfélemlítése" október 23 "Veszprémben sosem fog gyökeret verni a gyűlölet, a másik megfélemlítése" 1956-ot nem lehet relativizálni, az akkori eseményeknek, mint az érmének, csak két oldala van – hangzott el Ovádi Péter, országgyűlési képviselő október 23-ai ünnepi beszédében Veszprémben a Brusznyai-szobor előtt. A képviselő amellett, hogy konzervatív, de mégis reális szemüvegen keresztül beszélt 56-ról, tartózkodott a nyílt aktuálpolitikai kijelentésektől. Egy fontos üzenetet mégis megfogalmazott, elsősorban azoknak címezve, akik fel akarják bolygatni Veszprém hagyományosan nyugodt közhangulatát. 2025. október 23. 19:12 Pannon Egyetem: Ma is őrizzük az értékrendet, amit elődeink ránk hagytak nemzeti ünnep Pannon Egyetem: Ma is őrizzük az értékrendet, amit elődeink ránk hagytak A Pannon Egyetem szerda délelőtt tartotta október 23-i megemlékezését. Ahogy azt az emlékezők megszokhatták, idén is emlékmenettel tették még világosabbá, mi is történt 1956-ban Veszprémben, a Pannon Egyetemen. Ünnepi beszédet mondott Abonyi János, az egyetem rektora. 2025. október 22. 20:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.