Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sportgála a Báthoryban

2023. június 1. 14:24
Látványos sportgálával ünnepelte kedden fennállásának 15. évfordulóját a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola.

Az intézmény tornatermében Pohl Brigitta igazgató köszöntötte a megjelenteket, köztük Stigelmaier Józsefné önkormányzati képviselőt, Barták Péterné előző igazgatót, aki Bácskai Sándornéval kezdeményezője volt a sporttagozat indításának. A meghívottak közt ott voltak korábbi pedagógusok, edzők is.

Megtudtuk, hogy a 2022/23-as tanév volt az eddigiek közül a legsikeresebb, ugyanis a diákolimpián nyolc sportágban voltak a legeredményesebbek a Báthory diákjai.

A program a tanesztendő egyes hónapjainak legjobb sportolóinak elismerésével kezdődött. A serlegeket Varga Sárzó Adrienn – aki éveken át a „vállán vitte” sporttagozatot – testnevelőtanár nyújtotta át a gyerekeknek. Nagy ováció köszöntötte a Báthory-emlékérmes Zsebe Gábor testnevelőtanárt, akit munkatársai javasoltak eddigi eredményes munkásságának elismeréséért a díjra.

A műsorban előbb az Acro Dance SE táncosai léptek fel, majd az összes sportosztály (elsőtől nyolcadikig) bizonyította sajátos, látványos produkcióval, hogy kemény munkával eredményesen és bátran állhat ki a nagyközönség elé. Főszerepet kapott a labda, az ugrókötél, a hullahopp karika, a színes szalag, a zsámoly. Az osztályok fegyelmezetten mutatkoztak be (a nagyobbak jelenetei nem egyszer lélegzetelállító ugrások, szaltók, bukfencek voltak), s nem maradt el az értékelő jutalomtaps sem.

Az iskola előterében egy sporttörténeti kiállítás mutatja be az elmúlt évek legkiválóbb tanulóit, tanárait, edzőit és a sporteseményeket.

Zéa

vehir.hu
további cikkek
Magyarország a nyolcadik helyen zárt a Gymnasiadén ország-világ Magyarország a nyolcadik helyen zárt a Gymnasiadén A magyar csapat 20 arany-, 17 ezüst- és 25 bronzéremmel az összesített éremtábla nyolcadik helyén végzett a 20. Gymnasiadén, a középiskolások legrangosabb multisport világversenyén. 2024. november 1. 15:18 Több mint ötezren álltak rajthoz a Fuss az iskoládért! versenyen szabadidősport Több mint ötezren álltak rajthoz a Fuss az iskoládért! versenyen Vasárnap délelőtt a veszprémi Barátság park megtelt lelkes futókkal, hiszen megrendezték az idei „Fuss az iskoládért!” jótékonysági futóversenyt. A nagy népszerűségnek örvendő esemény a Rotary Club Balatonfüred-Veszprém kezdeményezésére jött létre, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) szervezésében. 2024. szeptember 30. 13:25 Vasárnap rendezik a népszerű futónapot szabadidősport Vasárnap rendezik a népszerű futónapot A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) szervezésében vasárnap délelőtt rendezik meg a népszerű Valeo - Rotary futónapot diákok és kísérőik számára. 2024. szeptember 27. 22:41 Rekordszámú nevezéssel zárult a Diákolimpia-szezon diákolimpia Rekordszámú nevezéssel zárult a Diákolimpia-szezon Az ország szinte összes iskolája érintett volt a Diákolimpiában, amely a múlt héten több mint 330 ezer nevezéssel zárult le, így 33 százalékos növekedés mutatkozott a tavalyi évhez képest. 2024. július 5. 14:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.