Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Minden, ami egy bőröndben elfér”

2010. június 4. 5:00
A Veszprémi Petőfi Színház utat nyit Veszprém megye települései fele egy új kezdeményezéssel, a Koffer Színházzal.

Szeles József színművész régi vágya valósult meg akkor, amikor a Petőfi Színház új igazgatója, Oberfrank Pál megbízta a Koffer Színház vezetésével. Az utazó színházzal egy olyan előadáscsomagot hoztak létre, ami nemcsak nagyszínpadon játszható, hanem gyakorlatilag mindenhol. Ezzel a kezdeményezéssel megnyílt az út a megye települései felé. A cél, hogy mindent, ami nemes és értékes a színházban, azt elvigyék az emberekhez, belepakoljanak egy kofferba és járják a megyét. Ezen kívül fel szeretnék hívni rá a figyelmet, hogy büszkének kell lenni a megye színházára.


Szeles József színművész

- Régi gondolatom volt, hogy próbáljunk létrehozni olyan előadáscsomagot, amivel tudunk utazni és kis helyekre is beférünk. Legyen az könyvtár, falusi művelődési ház, kis közösségi tér, szálloda vagy önkormányzat konferencia-terme. Sokat jártam a megyében fellépni és azt tapasztaltam, hogy igény van arra, hogy a színház az összes értékével együtt eljusson a falvakba és kisebb városokba. Keresünk oda illő szórakoztató darabokat, vagy mi állítunk össze produkciókat, s olyan díszletmegoldásokat, amelyek színházzá varázsolják a legkisebb teret is, és nem kerülnek sokba. Így született meg a Koffer Színház ötlete és az ajánló címünk: „Minden, ami egy bőröndben elfér”. – mondta Szeles József, megbízott vezető.

A Koffer repertoárjának összeállításakor figyelembe vették a gazdasági lehetőségeket, a technikai megvalósítást és a stílust is. Ennek a három szempontnak a figyelembe vételével született meg az első évad, ami kínál kabarét, operett-előadást és Ray Cooney Páratlan páros című komédiáját. Ezek az előadások nem olyan hosszúságúak, mint a hagyományos színházi produkciók. Itt más körülményekhez kell alkalmazkodniuk az előadóknak, mind a megvalósítást illetően, mind pedig a közönség igényeit tekintve.

- A kollegák, a társulat vegyesen fogadta az utazó színház ötletét. – számolt be róla Szeles József. – A próbák szabadidőben vannak, és jelenleg az Anna Karenina preimerjére is készülnünk kell. A kettő egyszerre nehezebb, mintha sima próbaidőszakról lenne szó. Ennek ellenére nagy kedvvel tanulunk, és örömet okoz nekünk. Nekem emellett újdonság, hogy foglalkoznom kell olyan dolgokkal is, amivel eddig színészként nem kellett. Most a másik oldalát is látom a színházcsinálásnak. Szép dolog, de nehéz feladat is egyben. Minden kezdet nehéz, de én optimista vagyok, bízom a sikerben.

A Koffer Színház első bemutatója az Operett utazás című produkció lesz. Az előadást június 18-19-20-án este 9 órakor tekinthetik meg a nézők, a Dubniczay palota udvarán. Az est keretében a Bál a Savoyban, a Csókos asszony és a Mágnás Miska című operettek legnépszerűbb dalai hallhatók keretjátékokkal fűszerezve, így a darabok történetét is megismerhetik a nézők.

Janni Anikó
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.