Nagy felháborodást okozott az a két hónapja kezdődött bűncselekmény-sorozat, melynek során a veszprémi temetőkből nagyobb értékű tárgyakat, márvány vázákat és mécsestartókat, Szűz Mária szobrokat és selyemvirág-koszorúkat loptak el. A legnagyobb érték, amit megpróbáltak eltulajdonítani, egy tíz millió forintos terrakotta szobor volt, ám ezt szállítás közben eltörték és a temető közelében ott is hagyták – foglalta össze az eseményeket Pálmann László rendőr-alezredes, a Veszprémi Rendőrkapitányság vezető-helyettese.
A további részleteket Kovács Zoltán rendőrfőhadnagy, a bűnügyi osztály vezető-helyettese mondta el. – Az ügyben négy gyanúsítottat hallgattunk ki. A tettesek kézre kerítésében a véletlen is közrejátszott, egy másik ügyben kerestük R.-né Rozália hajléktalan személyt, aki az egyik kocsmában hagyott néhány gyertyatartót. A tárgyak azonosítása során kiderült, hogy néhány nappal korábban tűntek el. A gyanúsított a kihallgatása során elismerte tettét és részletesen beszámolt a két, megnevezett bűntársával – B. Józseffel és F. Tiborral (utóbbi büntetett előéletű hajléktalan) - elkövetett bűncselekmény-sorozatról. Az elkövetők jelenleg szabadlábon védekeznek, miután az ügyészég nem fogadta el az előzetes letartóztatási kérelmet – tájékozatott Kovács Zoltán.
- Az eljárásban részt vevő negyedik személy, az orgazda, aki több italboltot is üzemeltet a városban, illetve kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezik a veszprémi lomi-piacon is. A házkutatás során több lopott tárgyat is találtunk az autójában, ennek ellenére tagadta a bűnösségét. Az egyik elkövető vallomásában mint felbujtót nevezte meg, ennek igazolására még további bizonyítékokat kell gyűjtenünk. A lopott tárgyak valószínűleg már nincsenek a városban, de együttműködve a megyei kapitányságokkal, folyamatosan keressük azokat. Kérjük a lakosság segítségét az ügy teljes felderítéséhez, jelentkezzenek, ha kegyeleti tárgyaikat ellopták, illetve segítsenek azonosítani a már megkerült darabokat.
