Kedd délelőtt kért segítséget a rendőröktől egy autós, akit Nyárád külterületén egy ismeretlen sofőr megütött. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a bejelentő és felesége személygépkocsival közlekedtek Pápa irányából Nyárád fele, amikor egy ismeretlen gépjárművezető – egy közlekedési nézeteltérést követően – megállásra kényszerítette őket. Az autójából kiszálló sofőr a bejelentő járművéhez ment és a lehúzott ablakon keresztül többször is megpróbálta megütni őt. Ezután a sértett is kiszállt a gépkocsijából, és az elkövető több alkalommal ököllel arcon ütötte, amelynek következtében súlyos sérüléseket szenvedett. A járőrök még aznap délután elfogták az 59 éves Pápa-környéki tettest, akit előállítottak és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.