Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Falunap és átadási szertartás Sólyon

2023. július 1. 18:52
Színes napot hagyhatnak maguk mögött a sólyiak, hiszen a vasárnap is tartó falunap, és a Magyarok Kardja átadó ünnepsége is összehozta a közösséget.

Élettel telt meg a sólyi focipálya területe, ahol a falunap keretében főzőverseny és tíz próba zajlott. Utóbbi elemei közé főként ügyességi versenyek tartoztak, na meg persze a főzés. Az odalátogatókat elsőként Kaptur József polgármester köszöntötte, aki kiemelte, évről évre egyre jobb a sólyi közösség, egyre nyitottabbak, s barátságosabbak.

A polgármester úr felköszöntötte Ovádi Péter országgyűlési képviselőt neve napja alkalmából, s fel is kérte, köszöntse ő is a megjelenteket. Ovádi elmondta, a Covid ideje alatt nem gyűlt össze a térség, hiszen be voltak tiltva a csoport események, örömteli, hogy újra lehet élni a közösségi létet, ez is megmutatja, hogy milyen nagy feladatokra képes, fogalmazott Ovádi, hiszen a közösség ismét bebizonyította erős, összetartó erejét.

Ünnepélyesen is felavatták a Magyarok Kardját

A hagyományok szerint Sóly és Királyszentistván határában zajlott a döntő ütközet Koppány és István között 997-ben. A Kálvária-dombon 1998-ban helyezték el a történéseknek emléket állító, fából készült István kardját, ám évekkel ezelőtt egy vihar tönkre tette azt.

Boros József fafaragó munkáját szombaton adták át ünnepélyesen, mely tizennyolc méter magas. A hatalmas méretű vörösfenyőt a Bakonyerdő Zrt. biztosította, melyből az emlékmű készült.

Fazekas Sándor egykori vidékfejlesztési miniszter is beszédet mondott. Felhívta a figyelmet, hogy a Magyarok kardja: a keresztény Magyarország megalapítását jelképezi. Véleménye szerint, ha az a csata akkor máshogyan alakul, nem létezne ma polgári Magyarország.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, Sóly, a több mint ezeréves helység sok mindenen keresztül ment már, de a szeretet, a hit és az összetartozás erejével mindig felülemelkedett a nehézségeken. Ovádi külön megköszönte Bikádi László lelkipásztornak a kitartását, a kard visszaállításáért tett erőfeszítéseit.

Káplán György énekével emelte az ünnepély fényét, végül pedig Megyesi Ferenc szentelte meg a kardot, Máté evangéliumából olvasva a megjelenteknek.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
A magyar múzeumi szakma elitje gyűlt össze Veszprémben közélet A magyar múzeumi szakma elitje gyűlt össze Veszprémben A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége idei tavaszi közgyűlését és szakmai konferenciáját május 21–22-én tartják meg Veszprémben, a Laczkó Dezső Múzeum szervezésében. A kétnapos eseményre több mint száz intézmény képviselője érkezett, köztük számos határon túli magyar múzeum szakembere is. tegnap 13:23 A Planet Lens Nemzetközi Természetfotó-és Filmfesztivál legjobb alkotásait díjazták közélet A Planet Lens Nemzetközi Természetfotó-és Filmfesztivál legjobb alkotásait díjazták Május 17-én nagyszabású díjátadó gálával ünnepelték a legjobb alkotókat a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválon. A május 15-18. között zajló fesztivál új arculattal jelentkezett idén. 2025. május 18. 9:07 Civil összefogással újult meg a Laczkó Dezső-forrás! közélet Civil összefogással újult meg a Laczkó Dezső-forrás! Kilencven éve jött létre Veszprém egyik kedvenc találkozási pontja, a Laczkó Dezső-forrás, méghozzá a Veszprémi Természetbarát Szövetség kezdeményezésére. Szombat délután megszentelték a megújított forrást. 2025. május 18. 13:23 Závogyán Magdolna: A több ezer éves történelmi múlt is élményszerűvé tehető a CODE-ban közélet Závogyán Magdolna: A több ezer éves történelmi múlt is élményszerűvé tehető a CODE-ban Május közepén Veszprémben járt Závogyán Magdolna, a kulturális és innovációs minisztérium kultúráért felelős államtitkár. Ovádi Péter országgyűlési képviselővel és Porga Gyula polgármesterrel folytatott megbeszélésén áttekintették a térség aktuális kulturális ügyeit és a közös fejlesztési lehetőségeket. 2025. május 19. 16:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.