Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Négy műfaj programjaival jön a Bereményi-hét!

2023. július 7. 13:18
Bereményi Géza Kossuth-díjas író munkássága előtt tisztelegve szerveznek Bereményi-hetet. Az EKF támogatásával megvalósuló rendezvény egyik jelentős állomása egy színházi előadás, melyet Bagó Bertalan rendez. Az Apacsok olvasópróbáján jártunk.

Rendhagyó eseménynek voltunk szem- és fültanúi, hiszen kivételesen nem színházi környezetben, hanem a veszprémi Városházán zajlott az első olvasópróba. Bereményi Géza író és Kovács Krisztina dramaturg közös darabját, az Apacsokat az Agórában mutatják be. Főbb szerepekben Egri Márta, Gáspár Sándor, Lábodi Ádám látható.

Gáspár SándorGáspár Sándor

A rendező, Bagó Bertalan elmondta: a darab kiindulópontja, hogy egy fiatal rendező filmet szeretne készíteni a hatvanas évek magyarországi indiánjairól. A törzsnek a filmkészítő nagypapája is tagja volt, így nyomozni kezd a története után. Bagó Bertalan hozzátette, az 1960-as évek állambiztonsági működése is megjelenik. Az előadás kérdéseket tár a közönség elé, de nem ad egy választ.

Az olvasópróbán Porga Gyula polgármester is felszólalt, aki örömmel vette az ötletet, hogy Bereményi része legyen az EKF programnak, éppen ezért támogatta a projektet. Az előadás július huszonnyolcadikán lesz, ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött. A pénteki előadást megelőző napok is Bereményiről szólnak majd, a négy műfaj, melyekben alkotott, mind helyet kapnak a rendezvényen.

Királyvári ZsoltKirályvári Zsolt

Királyváry Zsolt producer kifejtette: a film műfajához kapcsolódva levetítik Gauder Áron Kojot négy lelke című animációs filmjét. A második műfaj a zene: Másik János ad koncertet, az esten közreműködik Máté P. Gábor, veszprémi színművész is. Az irodalomhoz kapcsolódva Bereményi szerkesztője, Szegő János beszélget Cserna-Szabó András íróval. Végül pedig a színházé lesz a főszerep.

Fotók: Vámosi Patrik

Szabó Eszter
további cikkek
Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ kultúra Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ Március 6-án a Pannon Várszínház Pannon Stúdiójában mutatják be Novák Péter A bomlás üzenete című koncertszínházi előadását, melynek Nagy László szövegei, Sebő Ferenc és Kiss Ferenc zenéje adja az ívét. Novák az éneklés mellett egyfajta narrátorként is jelen lesz, Mizsei Zoltán billentyűssel, Ágoston Béla fúvós és pengetőssel, valamint Keönch László Farkas ütőssel kiegészülve. 2026. március 3. 17:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.