Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nemzetközi vasútmodell kiállítás nyílt a Március 15. utcai csarnokban

2023. július 8. 14:31
Különleges látvány fogadja azokat, akik ezen a hétvégén a Március 15. utcai sportcsarnokba látogatnak: a küzdőteret megtöltik a terepasztalok, amiket a Baross Gábor Vasútmodellező- és Vasútbarát Klub szervezésében, több országból érkező modulokból szereltek össze.

A fő attrakciót ez, a küzdőtér nagy részét megtöltő, összesen 206 modulból összeállított, egy rendszerbe kapcsolt, több száz méter hosszú vasúti pálya jelenti – ehhez angol, francia, német, osztrák, horvát, román és magyar klubok moduljait használták fel. Szintén ebben a teremben egy kisebb gazdasági vasút és egy látványterepasztal is található. 

A terepasztalok mellett bemutatják a vasútmodellek készítését, a látogatók maguk is összeszerelhetnek modellházakat. Azok, akik maguk is a vasútmodellek szerelmesei, az előcsarnokban vásárolhatnak is különböző alkatrészeket a saját terepasztalukhoz. 

A bejáratnál már a szombati nyitás előtt többen várakoztak: a sorban az ország több részéről érkezett mozdonyvezetőkkel és kisgyerekes családokkal is találkoztunk. A hatalmas, több mint háromszáz méter hosszú egybekapcsolt pályát alkotó terepasztal azonban nemcsak a kicsiket tölti el lelkesedéssel. Miközben járnak a vonatok, rácsodálkozhatunk az aprólékosan kidolgozott jelenetekre, amelyek a sínek mellett fogadnak minket. Esküvő, temetés, favágók, közúti baleset, birkanyájat terelő juhász, strandolók és a kertben bográcsozó fiatalok – órákig lehet böngészni a látványt, mire minden részletet felfedezünk. 

A modulok között számos valódi helyszínt is találunk, köztük Veszprém környékbeli épületek, állomások is szerepelnek, de a nemzetközi kiállítók asztalai révén a fentebb felsorolt országok építészetébe is bepillantást nyerhetünk, és néhány ottani állomás makettjét csodálva a helyszínre képzelhetjük magunkat. 

Az Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával létrejött kiállítás szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között látogatható. 

Kapcsolódó cikk
Három évtizede hobbijuk a vasútmodellezés
A veszprémi Baross Gábor Vasútmodellező és Vasútbarát Klub idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A klubhelyiségben kerestük fel őket, ahol bepillantást nyerhettünk a modellezés kulisszatitkaiba.
Galéria
Nemzetközi vasútmodell kiállítás
Schöngrundtner Tamás
Szalai Csaba
további cikkek
Erdős Kamillról, a legendás cigánykutatóról nyílt kiállítás a Lovassyban kultúra Erdős Kamillról, a legendás cigánykutatóról nyílt kiállítás a Lovassyban Hétfő délután nyílt meg a tárlat a Lovassy László Gimnáziumban. A vándorkiállítás a Néprajzi Múzeum gondozásában, a Nemzeti Művelődési Intézet keretében működő Petőfi Kulturális Programnak köszönhetően érkezett Veszprémbe. tegnap 13:38 Hobo és Geszti Péter születésnapi koncertje is szerepel a Művészetek Völgye programjában Művészetek Völgye Hobo és Geszti Péter születésnapi koncertje is szerepel a Művészetek Völgye programjában Hobo és Geszti Péter kerek évfordulós születésnapi koncertje is szerepel a Művészetek Völgye idei kínálatában. A Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden július 18. és 27. között megrendezendő fesztiválon a látogatók számos koncert, színházi előadás és cirkuszi program közül válogathatnak – közölték a szervezők. 2025. március 25. 9:55 35 éves a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió kultúra 35 éves a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió A Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió 35. születésnapját ünnepli a 2024/25-ös tanévben. Az évad a jubileumi rendezvényekről szól. 2025. március 25. 8:41 Rászoruló családok vihetik bábszínházba csemetéiket kultúra Rászoruló családok vihetik bábszínházba csemetéiket Száz darab négy alkalomra szóló bérletet juttatnak el rászorulókhoz civil szervezetek a Kabóca Bábszínház patrónus programjában. 2025. március 22. 19:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.