Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kultúrdiplomaták látogattak Veszprémbe

2023. július 8. 18:29
Megtartották a Liszt Intézetek vezetőinek és kulturális attaséinak kétnapos éves értekezletét, melynek második napján, pénteken a kulturális szakembereket Veszprémbe hozták “tanulmányi kirándulásra”.

A Liszt Intézetek feladata, hogy külföldi nagyvárosokban képviseljék, bemutassák és megismertessék a magyar kultúrát az ott élőkkel. A szakemberek hagyományos éves értekezletén ezúttal Veszprémet is útba ejtették. 

A kultúrdiplomatákat Porga Gyula polgármester köszöntötte péntek délelőtt a Laczkó Dezső Múzeumban, ahol Mike Friderika programfejlesztési igazgató és Bucz Júlia nemzetközi kapcsolatokért felelős menedzser számoltak be az Európa Kulturális Fővárosa év eredményeiről. 

A résztvevők a nap során megtekintették az Egry József festményeiből összeállított kiállítást a múzeumban, megismerkedtek a várban zajló fejlesztésekkel, a Művészetek Háza aktuális tárlataival, körbejárták a Fotont, este pedig részt vehettek Gustav Mahler VIII. szimfóniájának előadásán a Gyárkertben. 

A Fotonnál Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter is üdvözölte az intézetvezetőket. A miniszter elsősorban a térségbeli összefogást emelte ki. Mint rámutatott: Magyarország a kultúra terén a lakosságához és területéhez képest jelentősebb mértékben tud megjelenni Európában, Veszprém térsége pedig különösen alkalmas arra, hogy a kultúrára és a kreatív iparra alapozza gazdaságát. Navracsics úgy gondolja, ez a vidék csak azért nem szerepel előkelőbb helyeken a turisztikai célpontok listáján, mert a potenciális utazók nem ismerik – ezen a téren hárul fontos feladat a kulturális diplomáciára és különösen a Liszt Intézetekre. A miniszter hangsúlyozta: az EKF-régióban most mindenki azon dolgozik, hogy az elért eredményeket 2023 után is fenn tudjuk tartani, az intézetek munkatársai pedig a jövőben is bátran ajánlhassák Veszprémet úticélként, mert az ide érkezők a jövőben is meg fogják találni a számításukat.

A nap végén Csaba Gábor kultúrdiplomáciáért felelős helyettes államtitkár azt a célt tűzte ki az intézetek munkatársai számára, hogy ismertessék meg a magyar kultúra legjavát azon külföldi döntéshozókkal, akik akár politikai, akár gazdasági értelemben befolyásolhatják Magyarország sorsát, hogy a döntések értékeink ismeretében szülessenek.

Schöngrundtner Tamás
Szalai Csaba
további cikkek
Hangjegyekkel emlékezni Brusznyai Árpádra, díjakkal ápolni a szellemiségét koncert Hangjegyekkel emlékezni Brusznyai Árpádra, díjakkal ápolni a szellemiségét Szombaton este tartották a Pannon Egyetem Alulájában Veszprém egyik hagyományos koncertjét, a Brusznyai-emlékhangversenyt, amivel nemcsak a város 56-os mártírjára emlékeztek, hanem az ő szellemiségét ápolva a Brusznyai-díjjal a város egyik pedagógusát és tehetséges diákját is elismerték. tegnap 16:22 Elhúzta a nótát Mága Zoltán Veszprémben kultúra Elhúzta a nótát Mága Zoltán Veszprémben Tizennyolcadik éve szervezi meg rendszeresen Mága Zoltán, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész újévi koncertjét a fővárosban, amivel ezúttal országos turnéra indult, aminek szombaton Veszprémben volt az állomása. A nem mindennapi zenei élmény megélése mellett, akik ott voltak, a helyi Bébi Koraszülött Mentő Alapítványt is támogatták. tegnap 11:33 Orbán Viktor: Ez most nem a kísérletező kedvű holdkórosok ideje közélet Orbán Viktor: Ez most nem a kísérletező kedvű holdkórosok ideje Ez most nem a kísérletező kedvű holdkórosok ideje; a veszélyek korában élünk, békés, biztonságos, kiszámítható életet csak szavatartó, hűséges és tapasztalt kormányok adhatnak a nemzeteknek - jelentette ki Orbán Viktor pártelnök, kormányfő a Fidesz szombati budapesti kongresszusán, ahol bemutatták a 106 egyéni képviselő-jelöltjüket is. 2026. január 10. 18:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.