Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 17. Endre, Elek
Veszprém
25°C
2024. július 17. Endre, Elek
Veszprém
25°C

A piac, aminek lelke van

2023. július 17. 9:35 // Forrás: Life&Style magazin
„Menjünk piacozni!” - Évtizedeken, de talán évszázadokon át is rendszeresen elhangzott ez az egyszerű mondat akkor, amikor a család a mindennapi szükségleteinek beszerzésére indult a ma már klasszikusnak mondható piacokra. Aztán a multik térnyerésével a piacozást felváltotta a „teszkózás”, mégis valamiért az utóbbi időben újra reneszánszát élik a hagyományos vásárterek. Harmathy Ildikó ennek a hajnalán eszmélt, és egy ártatlan beszélgetésből elindulva mára a Balaton-felvidék legnépszerűbb termelői piacát tudhatja magáénak. Bemutatjuk a káptalantóti Liliomkert történetét és azt, hogyan váltotta fel a rákkutató biológus életében a laboratóriumok és unalmas konferenciák világát egy mindig nyüzsgő, zsivajjal teli piac atmoszférája.

Ha röviden megismerjük Harmathy Ildikó történetét, aki rákkutatóként kezdte pályafutását, ma pedig a Liliomkert termelői piac tulajdonosa és vezetője, akkor azt gondolhatnánk, hogy egy kacifántos életutat bejárva, számos kanyar után jutott el a biológusok fehér köpenyétől a piacozók bakancsáig. Pedig ő maga azt vallja, hogy egyenes út vezetett ide. Elsőre talán meglepő kijelentésnek tűnik, pedig az elve pofonegyszerű: Ildikó, amikor elkezdett foglalkozni a rákkutatással, hamar rájött, hogy a betegséget elsősorban nem kezelni, hanem megelőzni kell. Ennek pedig az egyik legfontosabb ismérve az étkezés, egészen pontosan a megevett ételek minősége. Később ez kiegészült a lélek táplálásával is és ma már ő is úgy tartja, hogy a test és a lélek egyenrangú épsége az, amire rámondhatjuk, hogy valaki egészséges.

Ildikó nézeteivel nehéz lenne vitába szállni, de az még mindig nem tiszta, hogy mindezt hogyan egyesíti a Káli-medencében megbúvó Liliomkert termelői piac, amit ő hívott életre idestova tizenhat éve.

De kezdjük az elejéről Ildikó történetét! Amikor elindult a tudományos pályán biológusként, akkor azt a célt tűzte ki, hogy negyven év tudományos munka után ő márpedig Nobel-díjat fog kapni a rákkutatásban elért eredményeiért. Aztán a tudományos élet számos hátulütője őt is kijózanította. Mint mondta, úgy nem lehet elmélyülni a problémában, ha a munka jelentős részét az teszi ki, hogy konferenciáról konferenciára járva mindig más témában tart előadást, miközben igyekszik összekalapozni a szponzorpénzeket. A tudományos élet világától tehát egyre inkább eltávolodott, mellette párhuzamosan viszont már családi vállalkozásként épült egy panziója a Balaton-felvidéken, aminek saját konyhájában olyan bioélelmiszereket dolgoztak fel, amik a környéken teremtek meg. 

A kutató, kísérletező azonban nem tűnt el Ildikóból. Időközben kifejlesztett egy olyan eljárást, aminek a lényege abból állt, hogy a gyökérzöldségekbe, elsősorban sárgarépába mézet pumpált, így pedig egy olyan terméket kapott, amit talán az aszalt sárgabarackhoz lehetne hasonlítani, mégis eltér attól, hiszen nem volt szükség a zöldség kiszárításához. Ezt az eljárást aztán eladta a nagykőrösi konzervgyárnak, találmányát pedig ő is követte és mindvégig felügyelte az elkészítését. Ebben az időben eljutottak a párizsi világkiállításra is, ahol hatalmas sikert aratott ötletével, Hongkongtól az Egyesült Államokig volt érdeklődő rá. A rendszerváltás és az azzal járó privatizáció aztán mindent megváltoztatott. Először a konzervgyár igazgatóját tették lapátra, akit Ildikó is követett hamarosan. Ezután még egymaga egy kis üzemben próbálkozott termékének a gyártásával, de az akkori gazdasági és piaci környezet nem segítette sem őt, sem a hasonló gondolkodású embereket. Habár fizikailag nem távolodott el a Balaton-felvidéktől, szellemileg mégis egy sokkal ingerszegényebb életciklus várt rá egy panzió vezetésével, amiben nem tudott kiteljesedni, így nyughatatlansága miatt ismét a kétkezi munka felé sodródott és megnyitotta saját kertészetét Káptalantótiban.

A Liliomkert piac és Ildikó közös története ezen a ponton kezd megszületni, igaz, akkoriban még ő maga sem tudta, hogy a falu melletti réten egyhamar milyen vállalkozást fog indítani.

Ehhez az kellett, hogy egy átlagos és fárasztó nap végén Viktória nevű szomszédasszonya éppen arra járjon, aki egyébként Salföldön készített és árult kecskesajtot, korlátozott sikerrel. Egy hirtelen jött ötletből kiindulva, Ildikó néhány dísznövényért cserébe lebarterezte a kecskesajtokat. Talán a sajt adta energiából kiindulva, de Ildikó fantáziája elindult és hamar megfogalmazódott az ötlet, milyen jó lenne, ha kertészetébe, aki eljön muskátlit venni, az kapna Viktória sajtjából is.

Muskátli és kecskesajt. Ez a két termék volt a későbbi Liliomkert piac születésekor terítéken, de mint Ildikó életében már sokszor, ezt a gondolatot is továbbfűzte és elkezdett körvonalazódni a piac koncepciója.

Az elindításához arra volt szüksége, hogy találjon legalább tizenöt olyan helyi termelőt, akik más-más portékával rendszeresen meg tudnak jelenni a Káptalantóti csücskében lévő területen.

Ildikó ezt a munkát sem bízta másra. Ő maga járta körbe ismeretségi körét és felkereste a piac ötletével azt, akiről tudta, hogy saját kezűleg, megbízható alapanyagokból készít valami értékeset. Legyen szó élelmiszerről, vagy kézműves termékről.

A kitartó fáradozás eredményeképp pedig 2007. július 15-én megtartották az első piacot, akkor összesen huszonkettő árussal. A következő alkalmat ugyanazon év augusztusára hirdették meg, de a közvélemény ezután már nem engedte el és szinte kikövetelték az újbóli megszervezését.

Könnyűnek tűnhet innentől a Liliomkert története, pedig egyáltalán nem volt az, meséli Ildikó, aki elsősorban azokat a helyi gazdálkodókat hiányolta a környékről, akik saját erőből, otthon megtermelik mindazt, amit áruba bocsátanak aztán a piacon, hiszen saját ismerőseinek is véges volt a száma. Pedig az 1980-as években még létezett az a jelenség, hogy a kofák egymással versengtek, hogy kinek szebb a terménye, nem nagyítóval kellett keresni olyan háztartásokat, ahol egyáltalán folytatnak valamilyen gazdálkodást. Ildikó ennek ellenére is hű maradt az elveihez, miszerint egy bizonyos minőség alatt nem enged be senkit a piacára. Az ismertsége növekedésével azonban törvényszerűen egymásra találtak azzal a szűk réteggel, akik megfelelnek az elvárásoknak, most pedig már teltházzal üzemel a piac, azaz Ildikónak komolyan el kell gondolkodnia, ha valaki újként jelentkezik, hogy jönne árulni. Ilyenkor nem csak az árut nézi meg, hanem azt vallja, sokkal fontosabb a mögötte lévő ember megismerése, az ő hitelessége, szaktudása és, hogy saját kezűleg készítse termékeit. Így lehet az, hogy például műanyag fröccsöntött termékekkel nem lehet a Liliomkertben találkozni.

Mindez hétről hétre tízezer embernél is többet vonz a Káli-medencébe, vannak, akik a fővárosból, vagy még távolabbról jönnek ide csak ezért. A Liliomkert sok másik környékbeli piaccal ellentétben sosem uniformizálódott. Ildikónak nem a külcsín számított, nem az, hogy az árusok egységesen jelenjenek meg egy közös arculat mögött. Azt vallja, hogy a piacnak saját lelke van, amit nem kell mesterségesen kitölteni ilyen külsőségekkel, elintézik azt az árusok és az a több ezer ember, aki kilátogat hozzájuk minden vasárnap. Hiszen a piac, mint az emberiség is, egy sokszínű jelenség, amit csak hagyni kell, hogy organikusan fejlődjön.

Közben persze könnyen válhat valami turistavonzó attrakcióvá, még akkor is, ha sosem ez volt a célja az embernek. Ez a népszerűség a közönség körében pedig mágnesként vonzza a piacozáshoz kapcsolódó többi szolgáltatást is. Ilyen például a zene, ami szintén alulról épült fel a Liliomkertben. Először csak néhány egyszerű utcazenész jelent meg, akik szórakoztatták a tömeget, majd Ildikó épített egy kisebb színpadot, amit azóta helyi amatőr, vagy félprofi zenészek vesznek birtokba minden vasárnap.

Az emberek pedig jönnek, megállnak, először csodálkoznak, majd elmosolyodnak. Belépnek a területre, körbejárnak a kacskaringós piaci utcákon, és, ha úgy lépnek ki, hogy egyébként semmit nem vásároltak, akkor is sokkal gazdagabbak lettek lélekben. De olyan ritkán van, aki üres kézzel távozik.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
What the rug?! Life&Style What the rug?! Hatvan órányi munka és négy kilóméter hosszú fonál. Ez csak pár adat, ami Ozsváth Gergely „Mentha” egyik legújabb alkotását jellemzi. A rappert nem kell Veszprémben senkinek bemutatni, hiszen a huszonöt éve fennálló Hősök rap formáció egyik frontembere kreatív sokoldalúságáról már mindenki számára ismert.   2024. május 31. 9:19 Az olasz meló Life&Style Az olasz meló Gianni Annonit mindenki közeli jó barátként üdvözli Budapest belvárosában található étterme, a Trattoria Pomo D'Oro falain belül. Nem is csoda, hiszen több, mint harminc éve lépte át a magyar határt, és azóta valódi otthonként tekint Magyarországra. Minden oldalát azonban lehetetlen lenne kiismerni, mert egyszerre TV-s showman, gasztropolitikus, vendéglátós, családapa és persze ízig-vérig olasz, akinek a keresztény értékek a legfontosabb kapaszkodók az életben. Giannival beszélgettünk a hazai gasztronómia helyzetéről, arról, hogy mennyire különbözően éli meg egy magyar és egy olasz az érzelmeit, mit jelent számára a boldogság, de a modern társadalom is éles kritikát kapott a népszerű étterem-tulajdonostól.     2024. május 31. 9:19 „A csalódások nemcsak elvesznek tőlünk, de adni is tudnak” „A csalódások nemcsak elvesznek tőlünk, de adni is tudnak” Orvos-Tóth Noémi neve néhány évvel ezelőtt robbant be a köztudatba, amikor megjelent első könyve, az Örökölt sors. A következő években számos országban megjelenik a mű, Brazíliától Olaszországig. Többek között arról kérdeztük, hogy látja jelenleg a magyar társadalom mentális egészségét, és milyen irányba haladunk. Szó esett nehézségekről és arról is, miként lehet eljutni odáig, hogy az ember szeresse önmagát, s az életét. 2024. május 31. 8:41 A balkáni Dalí, aki magasról tesz a beskatulyázásra Life&Style A balkáni Dalí, aki magasról tesz a beskatulyázásra Ez az interjú nem olyan lesz, mint amit megszokhattunk egy magazin hasábjain. Habár a valóságban egy újságíró és egy festőművész beszélgetett, valójában egy pszichoterápiás tréning volt a beszélgetés. Gyulai Attila, veszprémi képző- és előadóművésszel atomi szintre lebontottuk a művészekkel, és úgy általában a műszettel szemben támasztott sztereotípiákat. Kidobtuk a skatulyákat, amiken még Pablo Picasso is felhúzta magát. A végén megmaradt az alkotás szépsége, aminek egészében a falra kiakasztott kép csupán egy vékony szelet. Az útkeresés, a soha nem létező zsákutcák és a lélek légzése sokkal fontosabb. 2024. május 31. 9:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.