A délelőtti órákban a nyugati és északi, északkeleti határszél környékén megnövekedhet a felhőzet és záporeső, zivatar kialakulására is lehet számítani, másutt marad a napsütéses, meleg idő.
Gyenge szél mellett napközben 26-32°C valószínű. Szerdán is marad a napsütés, ám északon ekkor is megnövekedhet majd a nap folyamán a gomolyfelhőzet, és egy-egy futó záporeső, esetleg zivatar alakulhat ki. Északnyugaton megélénkülhet a déli szél. Hajnalban 14-18°C-ig hűl a levegő, a maximumok 27-32°C között alakulnak.
Orvosmeteorológia
Kedden nem várható fronthatás, ám a fülledt levegő a légzőszervi megbetegedésben szenvedőknek nehezítheti a légzést, illetve a meleg fejfájást, vérnyomás-ingadozást, szédülést okozhat. Tartózkodjunk sokat a szabadban, ez mind egészségünkre, mind közérzetünkre jó hatással lehet. Ne feledkezzünk meg az elegendő folyadékbevitelről, és az UV-sugarak elleni védekezésről sem! Fogyasszunk sok gyümölcsöt, zöldséget, vitamint, hogy szervezetünk ellenálló-képességét szinten tudjuk tartani.
Közlekedésmeteorológia
Kedden kedvező út- és látásviszonyok mellett autózhatunk, ám a délutáni órákban északon egy-egy zápor, zivatar kialakulására lehet készülni, nedves útszakaszokkal találkozhatunk. Közlekedjünk körültekintően, ügyelve magunkra és egymásra az utakon! Balesetmentes közlekedést kívánunk!