Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Címvédőhöz méltó teljesítményt nyújtott a VLS

2023. július 17. 10:52
A Practical VLS az eddigi három felkészülési mérkőzéséből egy döntetlen mellett kettőt megnyert: az elmúlt hétvégén a Balatonfüred vendégeként aratott 1-0-s diadalt Pető Tamás együttese.

Kevesebb, mint két hét múlva kezdetét veszi a labdarúgó NB III 2023/2024-es idénye. Ahogy arról beszámoltunk, a címvédő Practical VLS ezúttal az észak-nyugati csoportban bizonyíthat majd, amelyben a tavalyi nagy riválissal, a Tatabányával is meg kell küzdenie, de az előző idényben még a másodosztályban vitézkedő Dorog, a feljutók közül pedig a Szombathely és a Sopron is helyet kapott a tizenhat csapatos bajnokságban.

A klub Gálfi Zoltán Norbert távozása mellett egyelőre két játékos érkezéséről számolt be portálunknak: Kószás Krisztián Nagykanizsáról, Tömösvári Bálint Szolnokról érkezett a megyeszékhelyre. Mindkét labdarúgó komoly erősítéssel szolgál a veszprémi támadószekció számára.

A veszprémiek győzelmet arattak Balatonfüreden (teljes galériánk alább megtekinthető)A veszprémiek győzelmet arattak Balatonfüreden (teljes galériánk alább megtekinthető)

Ami a felkészülési mérkőzéseket illeti, a Csorna alakulatát 3-1-re múlta felül Pető Tamás csapata, amely az NB II-ben szereplő Ajkával ezt követően 4-4-es döntetlent játszott. A legutóbbi, az elmúlt hétvégi derbin a VLS a Balatonfüred otthonába látogatott, ahol végül 1-0-ra sikerült nyernie.

A Practical szakmai stábjában nincs változás, Pető Tamás vezetőedző munkáját továbbra is Gunther Zsolt, Varga Tamás, Rápó Csanád és Czvetkó József segíti.

A címvédő július 19-én (17.30) az arab Bani Yas csapatát fogadja Gyirmóton, míg két nappal később a házigazda Szombathelyi Haladással is megmérkőzik majd (17.00).

Galéria
Balatonfüredi FC – Practical VLS 0-1
204A0001-2
204A0001-2
204A0001-2
IMG-9292
IMG-9292
IMG-9292
Simon Dani
vehir
vehir
vehir
vehir.hu
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 30 21 6 3 58 18 40 69
2. BICSKEI TC 30 21 2 7 54 26 28 65
3. PRACTICAL VSC 30 17 6 7 42 27 15 57
4. ETO AKADÉMIA 30 16 5 9 53 49 4 53
5. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 30 15 7 8 47 32 15 52
6. III. KER. TVE 30 14 6 10 56 39 17 48
7. BUDAÖRS 30 14 5 11 56 50 6 47
8. KOMÁROM VSE 30 12 10 8 48 35 13 46
9. ÉRDI VSE 30 13 4 13 31 30 1 43
10. FC SOPRON 30 8 10 12 33 40 -7 34
11. ÚJPEST FC II. 30 8 5 17 42 53 -11 29
12. DOROGI FC 30 7 8 15 35 50 -15 29
13. SZOMBATHELYI HALADÁS 30 6 11 13 37 54 -17 29
14. BALATONFÜREDI FC 30 7 6 17 29 46 -17 27
15. GYIRMÓT FC GYŐR II. 30 5 7 18 41 75 -34 22
16. KELEN SC 30 5 4 21 24 62 -38 19
Utolsó módosítás: 2025. május 30. 14:56
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2025. március 2. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Budaörs
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 9. 14:00
Helyszín
Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Újpest FC II.
Időpont
2025. március 16. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. március 22. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 30. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. április 6. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 13. 11:00
Helyszín
Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Érdi VSE
Időpont
2025. április 20. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 27. 19:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. május 4. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 10. 16:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2025. május 18. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
FC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 25. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
4-1
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.