Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Klasszikus zene, nem klasszikus helyszíneken

2023. július 19. 11:41
A kreativitásnak nincsenek határai, ezt pedig a Bakony és Balaton térségében különösképpen tudják az emberek, hiszen nem csupán az Európa Kulturális Főváros programsorozat évében, hanem már azt megelőzően is feltűnt több olyan rendezvény a környéken, amely egy klasszikus témát karol fel, de mégis csavar egyet rajta. A Klassz a pARTon! koncertsorozat pontosan ilyen, ami múlt héten indult és egészen augusztus elejéig tart.

Érdi Tamás Liszt Ferenc-díjas zongoraművész még 2015-ben hívta életre a Klassz a pARTon! nevű rendezvényt, ami üde színfoltja lett azóta a Balatonnak, ahol a pop- és elektronikus zenei fesztiválok közt a klasszikus zene is megjelenhet ennek köszönhetően.

A zongoraművész nem titkolt célja volt, hogy minden korosztályban népszerűsítse ezt a zenei stílust, ehhez viszont sok esetben ki kellett lépni a hagyományos koncerttermek világából és szétnézni a Balaton környékén, hogy hol érdemes megszólaltatni egy-egy komolyzenei formációt.

Idén a Klassz a pARTon! eljutott addig, hogy már 12 helyszín – 9 az északi, 3 pedig a déli-parton – kapcsolódjon be a sorozatba. Ezek között olyan kuriózumok is vannak, ahol az egyszerű járókelő nem feltétlenül számítana arra, hogy egy klasszikus zenei koncerttel találkozik.

Példának lehetne hozni a vászolyi víziszínpadot, a balatonedericsi strandot, vagy éppen Balatonalmádiban a part menti ligetet.

A Klassz a pARTon! persze nem csak szabad ég alatt szervez koncertet, hanem használja a térség olyan épített örökségeit, mint amilyen a tihanyi apátság is. A nyitókoncertet is itt tartották, ahol Érdi Tamás és Ştefan Cazacu gordonkaművész közösen léptek fel múlt csütörtökön.

A következő hetekben folytatódnak a koncertek, amit majd augusztus 1-jén Dörgicsén zárnak le.

A részletes programfüzet ezen a linken elérhető.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Vehír Borszalon Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Van, amikor nem kell megvárni a naptár szerinti piros betűs ünnepet a koccintással. Egy palack kiváló bor megbontásával magunk is ünnepet teremthetünk. A december 12-ei Vehír Borszalon pedig kiváló alkalmat kínál erre bárkinek. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52 Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról CODE Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettese beszélt. tegnap 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.