Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C

Kést hajított élettársának a főzésre kényszerült férfi

2023. július 21. 9:57
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség azzal a 37 éves pápai férfival szemben, aki 2022 májusában veszekedésük közben kést hajított az élettársa felé és azzal megsebesítette – közölte az ügyészség.

A vádirat szerint az elkövető az élettársával és két kiskorú gyermekükkel élt együtt a pápai lakásban. 2022. május 25-én, délután, egy ismerősükkel együtt mindannyian otthon tartózkodtak. A gyerekek a hálószobában televíziót néztek, édesanyjuk a felügyeletük miatt a szoba és a konyha között közlekedett, míg vendégük a konyhában foglalt helyet. A vádlott a konyhában tartózkodott, ahol egy 14 centiméter pengehosszúságú késsel hagymát tisztított.

A férfi a hagymatisztítás közben ideges lett, hogy munka után neki kellett ételt készítenie, veszekedni kezdett az élettársával, majd mérgében a konyhapulttól elfordulva közepes erővel a párja felé hajította a kést, amely az asszony hátának bal oldalát érte és életveszélyes sérülést okozott.

A vádlott ekkor a sértettet egy székre ültette és azonnal bejelentést tett a segélyhívón, azonban tettének következményeitől megijedve, valótlanul azt állította, hogy a nő elesett és úgy szúrta meg magát.

Az ügyészség a vádiratában a büntetett előéletű elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabását és a közügyek gyakorlásától történő eltiltását indítványozta azzal, hogy a vádlott a törvény rendelkezése folytán nem bocsátható feltételes szabadságra.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.