Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C

Jó lova van Veszprémnek / – ott leszünk a nemzeti vágtán –

2008. május 27. 13:00
Veszprém is részt vesz a Geszti Péter szervezte „Nemzeti vágta 2008” elnevezésű programon. A hírt Debreczenyi János polgármester jelentette be ma délelőtti sajtótájékoztatóján. A budapesti lovas rendezvényre eddig 92 település jelezte részvételét, s várhatóan nagy lesz az érdeklődés a különféle műsorszámok iránt.
A megyeszékhely önállóan indul a vágtán, ám lesznek olyan települések is, amelyek „fuzionálnak”. Debreczenyi János szerint igen nagy az ilyen rendezvény marketing értéke, hiszen olyan helyen népszerűsítik a várost, környékét, ahol több százezren fordulnak meg majd május 31-én és június 1-jén.

Bár Veszprém önálló lovassal nem indul, de a szervezők segítségével kiválasztották a hatéves sötétpej kancát, Lyridát, „aki” két éve versenyez már, s eddig négy első díj öregbíti hírnevét. Nyergében Hajdú László próbálja meg győzelemre vinni Veszprém nevét. 

Az 52 millió forint összdíjazású verseny fődíja 30 millió forint, s a nevezés 2 millióba került.

Veszprém is egy sátorral települ ki az Andrássy úti Vágta korzóra, ahol kimondottan az erre az alkalomra nyomtatott szórólapokkal próbálják megnyerni városunkat a turisták számára. Mindemellett neves veszprémi (vagy innen elszármazott) személyiségek jelenlétével teszik vonzóbbá a vágta két napját. Tervek szerint ott lesz Gazdag Tibor, dr. Freund Tamás, M. Tóth Géza, Máté Szabolcs. Sajnos, kézilabdázóink ezúttal nem képviselhetik a várost, mert nagyon is megérdemelt szabadságukat töltik).

A marketingesek összefogásának szép példája, hogy sikerült együvé toborozni – legalábbis a vágta időtartamára – a városházát, a Veszprém Arénát, a tourinform irodáját, a Turisztikai Egyesületet, az állatkertet, a VKSZ Zrt.-t, a Betekints Hotel és éttermet, a Villa Medicit, a Skicc Kft.-t.

A kitelepülők népszerűsítik a Veszprém Arénát, az állatkertet, a reneszánsz év és az ünnepi játékok programjait, a Picasso kiállítást, a Veszprém ralit, a Művészetek Házát, az utcazene fesztivált, a VMK és a Petőfi színház stb. Rendezvényeit.

A programok a Hősök terén kezdődnek 31-én, szombaton a résztvevők díszes felvonulásával, s egy történelmi lovas gálával, majd egészen késő estig a lovaké, a történelmi koroké a főszerep. Ízelítőt kaphatunk többek között a honfoglalás, Mátyás korából, de lesz látványos csatajelenet, bemutatkoznak lovas kaszkadőrök és fogathajtók stb. A kísérő programok sorában kirakodóvásár, kisszínpadi műsorok, de még lópatkoló verseny is lesz. A vasárnap már a verseny napja. Ekkor derül ki, melyik város lovasa az igazi legény a nyeregben, s ki kaphatja a fődíjat. Természetesen a közönségnek szóló programok továbbra is folynak egészen az esti órákig.

Az érdeklődők a részletes programot a www.vagta.hu honlapon tekinthetik meg.      

Zatkalik András
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. 2025. december 4. 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.