Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megújult helyszínt kaptak a 'nagy pillanatok'

2023. július 31. 15:30
Tavaly összesen 156 pár, azaz több, mint 300 ember élte át élete legemlékezetesebb pillanatát a veszprémi városháza egyik kistermében. Ha a Zsuzsi-szoborral – hivatalos nevén Korsós lánnyal – szemben állunk, akkor tőlünk éppen balra esik a Kis házasságkötő-terem, ami az elmúlt hónapokban látványos felújításon esett át. Cikkünkben bemutatjuk, milyen lett az új terem.
 

Valamivel több, mint fél éven át dolgoztak a Diorit Partner Kft. munkásai azon, hogy a Városháza „B” épületében a fogadóteret és a földszinten található Kis házasságkötő-teremet a megkopott patinájából felújítsák és egy olyan helyiséget alakítsanak ki, amely ugyan hasonlít a korábbihoz, mégis elegánsan, a művészeti alkotásokat sem nélkülözve fogadja ismét a szertartásra érkezőket.

Az említett teremnek ugyanis fontos szerepe van a Városháza épületegyüttesében, azon kívül, hogy a hétköznapokban tárgyalóként is funkcionál, a kisebb házasságkötési ceremóniákat itt szervezik meg. 2022-ben összesen 156 alkalommal.

Az elmúlt fél évben viszont nem szerveztek ide ilyen szertartásokat, ennek pedig egyszerű oka volt, a Kis házasságkötő-terem, valamint ezzel együtt az épületszárny bejárati része egy látványos felújításon esett át.

Mint oly sok minden más fejlesztés idén Veszprémben ez is az Európa Kulturális Főváros program keretében valósulhatott meg közel 100 millió forintból, a kivitelezési munkát pedig a helyi Diorit Partner Kft. végezte. Ez az az építőipari cég, amely a Laczkó Dezső Múzeum felújításában is részt vett, jelenleg pedig a Kiskuti csárda épületén dolgoznak, hogy jövő év elején az ikonikus étteremben ismét vendégeket fogadhassanak.

Ezen projektekkel párhuzamosan végezte el a cég a már említett Kis házasságkötő-terem felújítását is, aminek részleteiről Beck Károlynál, a Diorit Partner Kft. műszaki igazgatójánál érdeklődtünk.

Ő elmondta, hogy a beruházásban valójában négy helyiséget újítottak fel, tehát a Kis Házasságkötő-terem mellett a fogadóteret is, valamint a földszinten található két vizesblokkot. Ezekben mindenhol kicserélték a villamos hálózatot, új radiátorok kerültek be, valamint a melegburkolatot is felújították, ebbe egyébként helyi művészek alkotásait is felhasználták, de erről majd kicsit később.

A bejárattól indulva egyből szembeötlő, hogy immáron új ajtón lehet belépni az épületbe, ráadásul megszűnt a szinteltérés is a porta előtt, a mozgáskorlátozottaknak pedig mobil rámpát alakítottak ki.

Balra fordulva a fogadótér a már említett módon megújult, innen lehet eljutni a házasságkötő teremig.

Ez a helyiség összesen 35 vendéget tud fogadni, tehát egy szertartás alkalmával 40 fő a párral, a tanúkkal és az anyakönyvvezetővel együtt kényelmesen elfér. A terem egyik végfala, mint egy oltárt mintázva lett kialakítva, magyarázza Beck Károly, ide került fel Csizmadia Zoltán kerámiaművész alkotása. Érdekesség, hogy a szintén újonnan beépített bútorok színvilágában is arra törekedtek, hogy az igazodjon a központi műalkotáshoz.

De nem ez az egyetlen művészeti értékkel bíró új elem, ami bekerült a Kis házasságkötő-terembe. Az ablakokba, amiket szintén kicseréltek Perlaki József üvegfestőművész mozaikjait építették be, így még egy módon tudtak játszani a színekkel és fényekkel az amúgy is világos teremben.

Ezeken kívül mindenhol új festést kaptak a falak, a padlót pedig svédpadló burkolattal látták el.

Beck Károly elárulta, a kivitelezés során a legnagyobb odafigyelést igénylő munkafolyamat a Csizmadia-féle kerámiák ideszállítása és összeszerelése volt. Nem csak méretük és súlyuk miatt, hanem sérülékenységük miatt is, de a Diorit Partner kollégái minden probléma nélkül teljesítették ezt is.

A műszaki igazgató a beruházással kapcsolatban még hozzátette, ugyan kívülről, az utcáról nézve nem volt látványos, mégis egy nagyon komplex feladat volt számukra. Előbbit, azaz a munka láthatatlanságát szintén fel lehet sorolni az eredményességük mellett, hiszen sikerült úgy megszervezni azt, hogy közben nem akadályozták a Vár utca forgalmát.

vehir.hu
további cikkek
Botrány a Parlamentben: momentumos képviselők füstbe borították az üléstermet közélet Botrány a Parlamentben: momentumos képviselők füstbe borították az üléstermet Kivételes eljárásában tárgyalta az Országgyűlés kedden a Pride-ot tiltó gyülekezési jogot érintő javaslatot. A Momentum padsoraiból füstgyertyával próbálták megzavarni a szavazást, ami így is eredményes lett, a javaslat 136 igennel átment. ma 16:55 Tíz hónap börtönt kapott egy nő, aki 107 macskát tartott egy budapesti lakásban közélet Tíz hónap börtönt kapott egy nő, aki 107 macskát tartott egy budapesti lakásban A Pesti Központi Kerületi Bíróság állatkínzás bűntette miatt első fokon, nem jogerősen 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte kedden azt a nőt, aki 107 macskát és egy kutyát tartott 73 négyzetméteres kőbányai lakásában. ma 14:02 Lázár Jánossal egyeztetett Ovádi Péter közélet Lázár Jánossal egyeztetett Ovádi Péter A veszprémi parlamenti képviselő több témáról is beszélgetett az építési és közlekedési miniszterrel. ma 12:50 13 milliárd támogatás juthat veszprémi fejlesztésekre az egyik uniós zsebből közélet 13 milliárd támogatás juthat veszprémi fejlesztésekre az egyik uniós zsebből Több mint 13 milliárd forint áll majd Veszprém rendelkezésére a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP Plusz) a jelenlegi uniós pénzügyi ciklusban, és már azt is lehet tudni, mire költi ezt a város. tegnap 21:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.